Trianon centenárium megyénkben. Sajtószemle a megemlékezésekről.

Írta: Márku Mónika

1920. június 4. Franciaország, Versailles, Kis Trianon palota.  Fekete péntek. Gyásznap. Az elveszített első világháborút követően a magyar küldöttség aláírja a trianoni békeszerződést.  Ezzel az akkori Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy 2/3-át. Azóta nincs olyan magyar ember, nem nőtt fel olyan generáció, mely ne emlékezne meg erről a tragédiáról. 100 éve már, hogy nemzetünk bűnhődik, s viseli ezt a súlyos (lelki) terhet. A sebek bár lehet hogy azóta begyógyultak, de a hegek örökké megmaradnak.

2010. óta Nemzeti Összetartozás Napjaként emlékezünk meg az eseményekről határainkon innen és túl. Az idén immár századszor elevenedik meg múltunk fekete foltja, nemzetünk gyásznapja. Az évfordulóról megyénk települései is méltóképpen megemlékeztek. Harangok zúgtak, gyertyák és fáklyák égtek, emlékművek készültek. “Trianon centenárium megyénkben. Sajtószemle a megemlékezésekről.” bővebben

Születésnap a skanzenben

Írta: Dr. Horváth Géza

 2017. június 2-án az „öreg 15-ös akna” megnyitásának 75. évfordulója alkalmából emlékülést szervezett a Tatabányai Múzeum az egykori üzemből lett Szabadtéri Bányászati Múzeum (Skanzen) központi épületébe. Altdorferné Pál Gabriella, az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévő muzeológusokat, kulturális dolgozókat, illetve a bányász szakma képviselőit és más érdeklődőket. Turainé John Katalin alpolgármester saját skanzenbeli élményeiről beszélt. Kiemelte, fontosnak tarja az ilyen kiállítóhelyeket, mert bennük saját múltunk tárgyi emlékei köszönnek vissza.

Kiemelt kép: Szabadtéri Bányászati Skanzen, Tatabánya. Fotó: Tóth Enikő “Születésnap a skanzenben” bővebben

Szent Borbála emlékülés a Tatabányai Múzeumban

Írta: Sári Aliz

2016. december 1-jén kezdetét vette a harmadik Szent Borbála Hagyományőrző Emlékülés a Tatabányai Múzeumban. Kezdettől fogva arra törekedtek a szervezők, hogy minden egyes konferenciát egy meghatározott téma köré építsék fel. Ebben az évben a bányatérképek létrejötte volt a kiemelt téma. A programhoz stílusosan egy térképészeti kiállítás is kapcsolódott. “Szent Borbála emlékülés a Tatabányai Múzeumban” bővebben