Írta: Sári Aliz
2016. december 1-jén kezdetét vette a harmadik Szent Borbála Hagyományőrző Emlékülés a Tatabányai Múzeumban. Kezdettől fogva arra törekedtek a szervezők, hogy minden egyes konferenciát egy meghatározott téma köré építsék fel. Ebben az évben a bányatérképek létrejötte volt a kiemelt téma. A programhoz stílusosan egy térképészeti kiállítás is kapcsolódott.
A rendezvényt Altdorferné Pál Gabriella, továbbá Bereznai Csaba alpolgármester nyitották meg. Mindketten kiemelték, hogy fontosnak tartják az ilyen megemlékezéseket, hiszen a bányászat alapvetően hozzátartozik sok tatabányai ember múltjához. Egyfajta közös kiinduló pont, amely közösségformáló erő is egyben. A közös emlékezés összekovácsolja a helybéli embereket. Ettől azonban még nem zárt közösségek. Ha azt látják, hogy egy újonnan érkező ember szeretne a közösség tagjává válni, és tesz is értük, akkor befogadják őket. A bányászközösség rengeteg kulturális értéket hordoz magában, úgymint egyenruhák, kitüntetések, zászlók, ünnepeik, végül a kollektív emlékezetük, amelyet nem restellnek átadni a fiatalabb generációknak.
Benke Tamás, a Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület elnöke arról beszélt, hogy szívmelengető látni, amint a fiatalabb korosztály is érdeklődik a bányászati hagyományok iránt. A bányásznap egyébként eredetileg nem szeptember első hétvégéje volt, hanem december 4-én, Szent Borbála emléknapján tartották. Kevésbé közismert, hogy Szent Borbála mellett Szent István is a bányászok védőszentje. Hozzá kapcsolódik az első bányásznap megrendezése Tatabányán, amely 1922. augusztus 20-án volt. Ebből is látszik, hogy jól megférhet egymás mellett vallás és bányászat, mint szakmai, fizikai tevékenység.
„Bányászzászlók, mint a közösség összetartozásának a szimbólumai” – erről a témáról Szemán Attila beszélt, aki a soproni Központi Bányászati Múzeum főmuzeológusa. Fontos önkifejező eszköz volt a zászlók megalkotása. Típusuk, színük, olykor mintázatuk jól tükrözi a kor szellemét. A klasszikus bányász jelkép mellett – mint, például a keresztbe tett ék és kalapács – feltűnnek vallási jelképek és személyek is a zászlókon. (pl. Szent Katalin, Szent Borbála) Színeik is változatosak: zöld és ezüst mellett fehér és világoskék, a szocialista időkben pedig a fekete-piros színkombináció volt jellemző. A magyar koronázási jelvények, a Szent Korona is megtalálható egyes zászlókon. Előfordult, hogy ezeket a jelvényeket később letakarták.
A bányászélet nehéz élet. Mégis, nemcsak férfiak dolgoztak a bányákban. Régen sajnos gyakori volt a gyermekek foglalkoztatása, a nők pedig a konyhákon, illetve irodákban dolgoztak. Hajdanán nem voltak hatalmas munkagépek a bányákban, szinte mindent emberi erővel kellett megoldani. Szerencsére a modernizáció a bányászatot is elérte, így könnyebbé vált a bányászok munkája. A mérnököknek köszönhetően a bányatérképek is egyre modernebbek, sokoldalúbbak és részletgazdagabbak lettek. Minden munkafolyamatot előre felmértek, megterveztek, majd megrajzolták. Ha kellett, finomítottak rajtuk. Sajnos sok rajz és térkép az idők folyamán elveszett, vagy annyira megrongálódott, hogy restaurálása lehetetlenné vált.
Az idő előrehaladtával azonban nemcsak fejlődés és modernizálás, hanem negatív változások is történtek. Ilyen volt a bányabezárásokat követő nagymérvű munkanélküliség – Tatabányán is. A munka nélkül maradt családokat a közösség többi tagja igyekezett segíteni. Ennek az összetartó erőnek a mai napig érezzük hatását, hiszen bányász szív köt össze mindnyájunkat.
Köszönjük az emlékülés megszervezését a vendéglátóknak. Hasznos információkhoz juthattunk az előadásokból. Reméljük, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően később írásban is elolvashatjuk az elhangzottakat.
A Szent Borbála Akadémiai Kör Egyesület tagjai díszöltözetben jelentek meg. Fotó: Vágó-Lévai Katalin
„Az első bányászok, az első tatabányaiak nem helybeliek voltak. A MÁK Rt. borsodi bányáiból hozta ide az első bányászokat a szénkutatáshoz, és az akna mélyítéséhez. A gyorsan fellendülő termelés egyre több szakembert igényelt, akiket már az országhatárokon túlról csábított ide a bánya. A legjobban megbecsült bányászok Karinthiából kerültek ide, a helybeliek őket nevezték „Gránereknek”. A fotón szereplő Pirtusek Alajos sem magyar volt származását tekintve. Sok száz „külországból” érkezett bányászhoz hasonlóan jött ide, s hozta szaktudását, munkaszeretetét, bányász öntudatát, és az ezt kifejező díszöltözetet. Öltözetének legszebb darabjai ma a múzeum gyűjteményében találhatók, és a „Jó Szerencsét! Emlékév” alkalmából a hónap műtárgyaként egy ideig a nagyközönség számára is megtekinthetők.”
Az idézet forrása: https://www.facebook.com/TatabanyaiMuzeum/photos/a.1904640446436084.1073741919.1469840479916085/1909382419295220/?type=3&theater