Helytörténeti órák az alapfokú oktatásban Tatán

Írta: Németh Melinda [1]

Kétféle ember létezik: aki már járt Tatán, és aki majd fog” – mondta egy alkalommal egyetemi tanár konzulensem, mikor igazi lokálpatriótaként, kifogyhatatlanul Tatáról meséltem neki.

Tata az élővizek városa. A településünkre látogatók közül sokan csak ennyit tudnak róla. Pedig a Komárom-Esztergom megyei kisváros – több mint húszezer lakosával – bőven büszkélkedhet nevezetességekkel, gyönyörű látnivalókkal. Gondoljunk csak a közepén elterülő Öreg-tóra, amelynek partján a Tatai vár áll, mellette pedig az Eszterházy-kastély látható. Az óváros középpontjában a 2015-ben felújított Kossuth tér, Közép-Európa egyik legszebb főtere található. Szépségét növeli a városháza és a tér fölé tornyosuló Római Katolikus plébániatemplom. A közeli Kálvária-dombon sok érdekességet tár elénk a kilátótorony, a tövében pedig egyedülálló értékeket mutat be a geológiai park és múzeum. A tóvárosi rész középpontjában található az Országgyűlés tér, ahol a Haranglábat csodálhatjuk meg, mellette pedig a Kapucinus templom látható. Az Angolkertben terül el a Cseke-tó a műromokkal. A városban több, ma már nem működő vízimalom is található, melyek a hajdani céhek emlékét idézik. Tata szélén a Fényes-fürdő, és 2014-óta a Fényes Tanösvény is látogatható.

Látkép a Kálvária-domb kilátójának tetejéről. Fotó: Szilassi Andrea

Folytathatnám még tovább a sort, hiszen a városban rengeteg a látnivaló. Az ide érkező turisták és az itt lakók egyaránt az elmúlt korok ránk hagyott emlékeibe ütköznek sétáik során.

De vajon ismerjük-e a városunkat?

Fontos, hogy az itt élők, itt általános iskolába járó felső tagozatos diákok megismerjék közvetlen környezetüket. Michl József, Tata város polgármestere szerint „csak amit ismerek, azt szeretem, s amit megszeretek, arra vigyázok.” Ezen gondolat mentén jött létre a 2007-2008-as tanévben, Tata város közoktatási intézkedési terve alapján a Tata helytörténeti tantárgy, melyet a városban szakkör formájában tanulnak a gyerekek. A tárgyat tanító kollégák segítségével az Önkormányzat elkészítette a tantervet, és kidolgozták a részletes tanmenetet minden évfolyamra. A Kőkúti Általános Iskolában heti egy órában ismerkednek Tatával a diákok.

A tantárgyhoz készült tankönyvcsalád Varga Istvánné munkája

A tantárgy célja az, hogy az itt élők valóban többet tudjanak városunkról, mint az ide látogató vendégek. A gyerekek a tanuláshoz Varga Istvánné középiskolai tanárnő, idegenvezető és turisztikai szakoktató által megírt, és Szigetvári Krisztina grafikus-iparművész által szerkesztett „Tata lépten-nyomon” című könyvet használhatják. A felső tagozat valamennyi évfolyamán elkészült a munkafüzet is, amely bőséges feladattárával segíti a tanulókat környezetük alapos megismerésében. A város történetét és a történelem korszakait figyelembe véve épül fel a tankönyv. Ehhez szorosan illeszkedik a már említett tanmenet. A különböző évfolyamok az egyes történelmi korokat ölelik fel. Ötödik osztályban Tata elhelyezkedését, az őskori emlékeket, a földtörténeti középkort, valamint a sokszínű görög-római kultúra helyi hatásait, a római korban élt történelmi személyeket, a népvándorlásra és a honfoglalásra utaló tatai emlékeket tanulmányozzák a gyerekek. A hatodikosok a középkori Tatával, a várral, a templomokkal és a reformációval foglalkoznak. A török veszedelemtől a Rákóczi-szabadságharcig sok érdekességet tanulhatnak diákjaink. Megtekinthetik a tatai malmokat és a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállítását is. Hetedik évfolyamon kiemelt szerepet kapnak az Eszterházyak, az Eszterházy-kastély parkja. Fellner Jakab munkássága és a Szent Kereszt plébániatemplom szintén meghatározó elemei a tananyagnak. A legnagyobbak a két világháború közötti történésekkel, az 1956-os forradalom tatai eseményeivel és a jelenkori Tatával (ünnepekkel, művészekkel, tudósokkal) ismerkedhetnek meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy az igényesen megírt, bőséges információt tartalmazó, gazdagon illusztrált könyvet szívesen forgatják a fiatalok. Ehhez hozzájárul, hogy nemcsak képeken láthatják a tanulók a tanmenetben kijelölt nevezetességeket, hanem tanulással egybekötött kirándulásokon is részt vehetnek. Ilyenkor ellátogatunk azokra a helyszínekre, ahol a gyerekek személyesen is megnézhetik az adott műemlékeket, tárgyakat. Óráról órára nagy lelkesedéssel fogadják ezeket a túrákat. Sétáink alkalmával többször ellátogatunk a Kálvária-dombra, a Tatai várhoz és az Öreg-tóhoz. Összevont óráinkon (több órát tartunk egymás után) lehetőségünk adódik arra, hogy a városban működő múzeumok munkatársaival egyeztetve múzeumpedagógiai órán bővítsük ismereteinket, így a gyerekek szakemberektől ismerjék meg az őket körülvevő környezetet, a város történetét.

Tata, Szabadtéri Geológiai Múzeum parkja ősszel. Fotó: Szilassi Andrea

Az előző tanévben nagy sikert arattak a múzeumpedagógiai órák az ötödik és hatodik osztályos diákok körében, melyek a víz témakörhöz kapcsolódtak. Ezeken előadásokat hallgathattak meg a Kuny Domokos Múzeum munkatársaitól, akik sok-sok érdekes, eddig ismeretlen információval, interaktív foglalkozásokkal, képekkel segítették a városhoz való kötődés kialakulását. Tavasszal több olyan helyszínre is eljutottunk a segítségükkel, amelyek egyébként a hétköznapokon nem látogathatók (várárok, török mecset). Betekintést kaptunk a Nepomucenus malomban a molnárok nagyon nehéz, ámde nagyon hasznos mesterségébe. A helyszínen búzát őrölhettek a gyerekek, és megtapasztalhatták a különböző régi eszközök sokféleségét. Szép délutánt töltöttünk az Angolkertben és a Kiskastélyban is. Kövesdi Mónika művészettörténészt a kert fái alatt hallgathattuk őseink izgalmas világáról. Remélem, idén is megörvendeztetnek minket hasonlóan gazdag programokkal.

Egy kőkútis osztály „Tata óra” keretében a Kossuth téren. Fotó: Németh Melinda

A tanultakról minden évben egy kétnapos vetélkedőn adnak számot a város felső tagozatos diákjai. A versenyt a Kuny Domokos Múzeum munkatársai fantasztikus kreativitással teszik izgalmassá. A gyerekek mindig feltöltődve, pozitív tapasztalatokkal térnek haza. A Kőkúti Általános Iskola tanulói az elmúlt években az élmények mellett az első helyeket is „bezsebelték”.

Jól láthatóan nem hiábavaló célkitűzés, hogy ismerjük és megismertessük közvetlen környezetünket az ide érkező turistákkal. Kívánom, hogy – akár a tantárgy hatására is – még többen szeressék kis városunkat, és vigyázzanak a ránk hagyott értékekre. Örülnénk, ha minél többen látogatnának ide. Mert „kétféle ember létezik: aki már járt Tatán, és aki majd fog”.

[1] A szerző a tatai Kőkúti Általános Iskola tanító- és magyar szakos tanára

Kép az oldal tetején és alján: Tata, tópart alkonyatkor. Fotó: Vass István.

Leave a Reply