Írta: Kovács Lajos [1]
A mai Dorog a XX. század szülötte, fél évszázados kihordási idejét az 1850-es évektől számíthatjuk. A szén nélkül bizonyára másképpen történt volna minden. De a fekete gyémánt itt lapult a föld alatt, és elkezdte csalogatni illatával, melegével, földtörténeti legendáriumával Közép-Európa jobb sorsban reménykedő tanult és tanulatlan nemzedékeit. Jövevények és vándorok telepedtek meg, vagy álltak tovább, de mindig több utcát, sokszínűbb kultúrát és tisztuló nyelvi Bábelt teremtve a Pilis és Gerecse hegykoszorúi alá. A korábbi zárt világot, az őshonos sváb földművesek homogén kultúráját „kikezdte” a befogadásra inspiráló – iparosodó – jövőkép. És lett „falu” és „kolónia”. Határvonalként egy vasúti sínpár vágta ketté a földművesek és bányamunkások lakhelyét, ami kezdetben ettől még falucska maradt, de semmi sem állíthatta meg a nagyközséggé fejlődésben, a kisvárossá emelkedés büszkeségében sem.
Hogy kikre büszke ma az utódok heterogén nemzedéke, az már a politikus-ideologikus évtizedek súlyos öröksége és titka. Tudás és nemtudás, ismeret és félremagyarázás, szájbarágás és elhallgatás formálta bennünk azt, amit történelemnek kaptunk, hozzá sem férve a tényekhez. A felejtés, a sommás ítélkezések néhány közhelyének fortélyos félelme igazgatta az elődeinkről alkotott képünket. Ezt a képet legfeljebb szájról szájra szálló „énekek” idézgették, amíg ezek is el nem halkultak.
Az első civil egyesület (Dorog Város Barátainak Egyesülete) ezekkel a fehér foltokkal, átfestett emberi profilokkal, eltakart igazságokkal akart szembenézni. Levéltárosokat, könyvtárosokat, régészeket, muzeológusokat, tanárokat hívtunk kutatni, publikálni. Meghökkentő az eredmény: 1990 óta a „Dorogi Füzetek” 51 kötetében 70 szerző mintegy 180 írása jelent meg, zömében kutatások, de szépirodalmi összeállítások formájában is.
Mindezek mellett egy kisebb, tanári munkacsoportban az általános iskolák tehetségígéreteivel is mentori munkába kezdtünk. Tudományos és szépirodalmi igényű alkotásaik számára létrehozva a „Dorogi értékek nyomában” éves periodikánkat, publikálva az országos diákkutatói pályázatokon sikeres dolgozatokat. Ezek száma is meghaladja a félszáz közlést. Ezek a diákok a Zsolnai József-féle pedagógia elkötelezettségével igazolják immár 17 éve, hogy tudományt, kutatást is lehet tanulni, művelni. Akár 10 éves kortól, ha ugyanúgy hinni merünk mester és tanítvány „előrehozott” együttműködésében, ahogyan az a muzsikusképzésben, képzőművészeti szakkörökben már régen megvalósult.
Esztergomi bemutatkozásunk [2] – a teljesség igénye nélkül, elsősorban olyan felfedezéseinkre koncentrált, amelyek azt is igazolják, hogy a dorogi értékek nemcsak a település határain belül számíthatnak érdeklődésre, hatásukat szélesebb körben fejtették ki. A gazdaság, a közlekedés, a földrajzi – egyházi – politikai élet, a sport, az oktatás és kulturális tevékenységek közösségei számára egyaránt központi szerepet kínált az új helyzet a kis községnek. Ez a szellemi fejlődést is megalapozta, s a nagy múltú Esztergom mellett (a nehezebb évtizedekben a királyvárossal vetekedve is) képes volt ezeket az esélyeket jól hasznosítani. A „Dorogi Füzetek” professzionális, illetve a „Dorogi értékek nyomában” kiadványok diák kutatói a feledés homályából is visszakeresték, -keresik azon közösségteremtő, értékfejlesztő egyéniségek és közösségek hagyatékát, akikre és amelyekre – évtizedek halogatása után is – felépíthető egy kisváros identitástudata. Vannak közöttük az európai élvonalba tartozó szociális érzékenység: Schmidt Sándor bányaigazgató, id. Benedek József és Morva Izidor jegyzők munkássága jól példázza. A helyi kultúrát mentő és gazdagító közösségfejlesztés: munkásotthonok hálózata a szénmedencében, bányatisztek szellemi kaszinóközpontja. Példásan nagy számban váltak a jövevény családok végleg megtelepedő, új otthonuk temetőjében nyugalmat találó nemzetségekké (Morva-, Hücke-, Benedek és Jávorka-családok). A gazdálkodó, ám gyakran zsellérsorsra kényszerült német őshonos lakosság is megtanult kitörni egyre szegényesebb körülményeiből. A legígéretesebb jövő egyházi pályán várta őket. Saját sorsuk tanulságait kamatoztatva, szalézi szerzetesként álltak az utat keresők mellé. Vándor József kubai missziós életutat bejárva, Schmidt Mihály a szegény és csavargó árvák esztergom-tábori, szombathelyi iskolájában magas színvonalú kulturális – főként zenei – életet teremtve. Máig fennmaradt zenei intézmények igazolják a különleges személyiségek kisugárzó hatását, tér és idő határait feszegetve. Magas méltóságig jutott a Szeminárium rektoraként Bartl Lőrinc, apostoli protonotáriusként Erdős Mátyás. Közülük többen a bányaigazgató anyagi támogatását élvezve jutottak el itáliai papnevelő intézetekbe, doktori tanulmányaik helyszíneire.
Festői pályák (Koszkol Jenő, Rauscher György) indultak innen, s tértek vissza ebbe a kisvárosi hagyatékba. Gáthy Zoltán és Szente József arculatteremtő építészek bontották meg a falu- és kolóniakép sablonos formavilágát, igényes zenei élet teremtésére hívtak mestereket, zenészcsaládokat (Buchner Antal karnagy, Tarjáni és Lencsés családok stb.). Otthonaikat kereső tanítókra bízták, s megyei szakmai vezetőkként az 1920-as évektől példaként szolgáló népiskolákká fejlesztették a községi és bányatársulati iskolát. A 20. század első felében a két közösség a népművelési előadások szakmai csoportját alkotta a faluban és a bányatelepen. Helyi és környékbeli, továbbá Trianon miatt elüldözött pedagógusokra épült ez a munka. A hasonló sorsú erdélyi, felvidéki bányászok befogadó otthonává váltak a szénmedence bányásztelepülései. Dorog és Esztergom nagy kedvence volt a néprajzgyűjtő, költő, lapszerkesztő és színházéletet szervező Komoróczy Miklós, aki nélkül elképzelhetetlen volt 1920-25 között a két településen a báli szezon, a jótékonysági estek, a sportbemutatók és a fővárosi színházakból Dorogra hívott előadások. Az esztergomi turisztikai egyesület és a vele újjáéledő dalárda ugyanúgy az ő humorával fűszerezett fellépései által jutott bőkezű támogatásokhoz, mint a Dorogi Atlétikai Club. A bányatiszti kaszinó kulturális központtá válásához szintén hozzájárult. Hálátlan lett-e hozzá az utókor, miután hirtelen jött halálával „Móczi bácsi” mára ismeretlen, elhalványodó foltjává vált a környék emlékezetének?
A dorogi kiadványok kutatásai számos ilyen emlékeztető írással tisztelegnek a múlt előtt. Egyetlen esten csak töredékét mutathattuk meg a föllelt értékeknek, életutaknak, a teremtett valóságnak és a legendákba burkolt emlékeknek. Mert legendárium is akad a jegyzőket ért fenyegető merényletekről, a település fejlődését megrajzoló panorámaképek keletkezéséről, a katonai pályától a trianoni békeegyezmény aláírásáig sodródó írói pálya sikertörténetéig (Drasche-Lázár Alfréd), vagy éppen a szőlész-borász tudományok dorogi központját létrehozó betelepülésig (Gyürky Antal).
És persze legendás barátságok, kapcsolódások igazolják, hogy Dorog nem környezete ellenére, sokkal inkább e környezet közös kulturális felemelkedésére szánta energiáit kultúrházak és a hűséget megjutalmazó ajándéklakások, lakótelepek létrehozásával. Kisugárzás és befogadó tiszteletadás jellemzi azt a mobilitást, amellyel átlépte szűk határait, s ahová meghívta a szellemi és tárgyi kultúra megteremtő erőit az itt formálódó közösség.
A ma nemzedékeit képviselő civil egyesületi elnök és a vele fellépő diákkutató, továbbá pedagógus mentor (és számos munkatársuk) ezt a szellemiséget tanulja és tanítja továbbadni az utódok korosztályainak. Az évtizedek óta ismert szakírók mellett újabb generációk publikációi jelzik, hogy van folyamatosság, és lezáratlan a megértést kereső kutatói szándék.
A Laskai Osvát Antikvárium előadássorozata: Esztergom és környéke kincsei – pótolhatatlan missziót teljesít mindezek érdekében, amikor a város és környékének közönsége és szakmai elitje rendszeresen találkozik a Szent Adalbert Központ előadó-termeiben, ismerkedve múlt és jelen kutatási eredményeivel, a tárgyi és szellemi örökség új forrásaival. Határtalan ez az érdeklődés egymás iránt a Duna mindkét oldaláról.
http://dvbe.mindenkilapja.hu/html/21973918/render/dorogi-fuzetek
http://dvbe.mindenkilapja.hu/html/21976253/render/kiadvanyaink
[1] A cikk szerzője író, helytörténész és elnök a Dorog Város Barátainak Egyesületénél
[2] Az idézett esztergomi esemény a Laskai Osvát Antikvárium előadássorozatának 44. bemutatója volt, amelyre a Szent Adalbert Központban került sor 2017. február 24-én.
Megjelent a Kemlib 2017. 3-4. számában