Írta: Dr. Horváth Géza
2017. június 2-án az „öreg 15-ös akna” megnyitásának 75. évfordulója alkalmából emlékülést szervezett a Tatabányai Múzeum az egykori üzemből lett Szabadtéri Bányászati Múzeum (Skanzen) központi épületébe. Altdorferné Pál Gabriella, az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévő muzeológusokat, kulturális dolgozókat, illetve a bányász szakma képviselőit és más érdeklődőket. Turainé John Katalin alpolgármester saját skanzenbeli élményeiről beszélt. Kiemelte, fontosnak tarja az ilyen kiállítóhelyeket, mert bennük saját múltunk tárgyi emlékei köszönnek vissza.
Kiemelt kép: Szabadtéri Bányászati Skanzen, Tatabánya. Fotó: Tóth Enikő
Nagy érdeklődés kísérte dr. Cseri Miklósnak, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójának előadását. Ő történeti távlatban ismertette az egész világon elterjedt speciális kiállítóhelyek szerepét, jelentőségét. Az első 1891-ben Stockholmban épült. Megemlítette: ez a komplex múzeumi forma, a „játszóház”, mindenkit megmozgat, gondolkodásra, beleérzésre késztet. Általa a hiteleset kereső emberek tömegeit lehet bevonzani. Nosztalgiázás helyett a múlt hiteles bemutatásával fontos tudáselemek, egy régi világkép adható át a skanzenek révén a 21. század ember számára. Érdekesen, a meglévő keretekbe illesztve kell átadni az emberek számára. Szükség van erre, amit az is bizonyít, hogy a világ múzeumlátogató közönségének egyharmada jár rendszeresen skanzenekbe. Szerinte viszonylag kis befektetéssel több funkciót is képesek ellátni e kiállítóhelyek: turizmusélénkítés, szórakoztatva tanítás, valamint a helyi identitás erősítése lehet a szerepük.
Fűrészné Molnár Anikó címzetes múzeumigazgató, az alapítók oszlopos tagja előadásában idézte fel az intézmény szakmai múltjába ágyazva az 1971 óta folyó munka főbb állomásait. Kiemelte: 1987. augusztus 11-én kigördült az utolsó csille szén, megszűnt a termelés a szénmedence 24 aknájában és 5 külfejtésén. 1991-ben létrejött a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány, amelynek segítségével, széles társadalmi és bányászati szakmai összefogással, a volt XV-ös akna külszíni létesítményeinek megvásárlásával alakították ki a tanácskozás helyszínéül szolgáló történeti emlékparkot. Ez modellezi a bánya mellett a hajdani bányász életmódot is. (kolóniaházak, mesterségek háza, iskolamúzeum stb.). E kiállítóhelyt érdekessé teszi az is, hogy ünnepnapokon önkéntesek közreműködésével mutatják be a hatajtós házakban élt emberek életkörülményeit, annak változásait.
Szünet után elsőként Shah Gabriella művészettörténész, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója mutatta be a nógrádi bányászat és öblösüveg-gyártás 1986-tól skanzen jelleggel működő hagyományőrző és erősítő munkáját. Ezt követően bemutatkozott a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum. Tóth János igazgató részletes beszélt gyűjteményeikről, jelentős nemzetközi kapcsolataikról, a Kárpát-medence egészére kiterjedő munkásságukról. A Komárom-Esztergom megyeiek közül az Oroszlány- majkpusztai kiállítóhely igazgatója, Mike István – aki korábban bányász volt – beszélt a volt XVI-os és XX-as akna helyén kialakított skanzen jelenéről, bővítésének terveiről. A dorogi kollégák sajnos más elfoglaltságuk miatt nem jelentek meg a konferencián. Így is olyan intézményekről hallhattunk, amelyek kivétel nélkül hasonlítanak a tatabányai Szabadtéri Múzeumhoz.
Megjelent a Kemlib 2017. 3-4. számában, a 48-50. oldalon