Az alábbi cikk 2016-ban jelent meg a Kemlib című online folyóiratban az ásatást vezető régész írásaként. Vitányvár rekonstrukciója tovább folyik napjainkban is. Hamarosan megjelenik erről a második cikk is, amely az eltelt idő eredményeiről számol be. Előtte azonban álljon itt az első írás a várrom történetéről. (Szilassi A. szerk.)
Írta: László János 1
A Vértes hegység legimpozánsabb várromja Vitány, amely még napjainkban is rabul ejti az arra túrázókat. 1598. évi felrobbantása után sosem merült feledésbe, azonban későbbi sorsa is nagyban függött az emberi szándékoktól és szükségletektől. A következőkben annak összefoglalására teszünk kísérletet, miként alakult a sorsa a 2010-es évekig, a tervszerű régészeti kutatások és a falak állagmegóvásának megindulásáig. (1. kép)
Az erősséget a tizenöt éves háború harcai során robbantották fel a magyar–osztrák csapatok, nehogy az ellenséges török seregek használhassák az egyébként már katonailag elavulttá vált várat. Utána sokáig nem hallunk felőle, majd a törökök kivonulása után a kocsi lakosok a területet megszerző Esterházy-családhoz fordultak, hogy engedélyezzék a vár köveinek felhasználását építkezési célokra. Ez adta a második nagyobb lökést a vár pusztulásához. Valószínűleg először nem is a falak köveit szállították el, hanem a rendelkezésre álló nagyobb, faragott, díszes köveket, amelyek jól jöhettek az ottani építkezésekhez.
A 18. század elején Bél Mátyás is tudósított a várról Komárom vármegye leírása során: „A (vár)hegy hosszúkás, de az épület egyáltalán nem nagy. (…) Mindenfelől völgyekkel és erdőkkel van körülvéve, s bár az a hegy és csúcs, amelyen a vár volt, kiemelkedik az erdők fölé, mégis mindkétfelől magasabbak a többiek, amelyekről könnyűszerrel lehetett ostromolni a várat.” Bél ugyan nem minden általa leírt helyszínen járt, azonban információforrásai meglehetősen pontosan írták le a környék természeti viszonyait. Sajnálatos módon kimaradt a könyvből a vár pontosabb bemutatása: a falak akkori – vélhetően jobb – fizikai állapotának leírása elősegíthette volna napjaink rekonstrukciós kísérleteit. Nem vethetjük ezt szemére, hiszen akkor még más szemmel, korántsem megmentendő emlékként néztek a múlt örökségére.
Fényes Elek Komárom megye bemutatásakor, 1848-ban szintén megemlítette „Vithánvár omladékait”, amelyet akkor Kapberekpuszta határához soroltak. A bemutatás mélysége hasonlóan felületes volt, de munkájának nem is ez volt az elsődleges célja.
Részletes leírással szolgált viszont a várról Nácz József vértessomlói plébános, aki az Archaeologiai Közlemények című folyóirat 1899. évi számában nemcsak a vár történetét ismertette, hanem Csernó Geyza váralaprajzát és az általa készített metszetet is közölte. (2. kép) Jóllehet a történeti adatok és a belőle levont következtetések erős kritikára szorulnak, az alaprajz a legstabilabb támpontnak bizonyul a régészeti kutatás számára, hiszen az akkor látható felszíni részeket majdnem teljesen pontosan dokumentálta, ezt az azóta folyó régészeti kutatás is bebizonyította.
Ez a pontosság már nem mondható el Könyöki József tevékenységéről, aki Magyarország s a közelebbi vidék, így Gesztes és Csókakő várait lerajzolta, alaprajzi vázlatokat készített mindegyik helyszínen. Ő járt Vitánynál is, az itt készített rajzait a Műemlékek Országos Bizottsága megvásárolta. (3. kép) Ha összevetjük alaprajzát a Csernó-félével és a napjainkban látható falakkal, még a laikus számára is szembetűnő az eltérés… Mindezek ellenére a 20. század elején készült műemlékjegyzékbe ezek az adatok kerültek be.
Említésre méltó még Soós Elemér személye és munkássága, aki várrajongóként és a magyarországi várak kutatójaként kétszer is járt a vitányi romoknál, s alaprajzi vázlatot készített. Annak ellenére, hogy katonatiszt volt, a precizitás olykor hiányzott munkáiból, így a várnál készült alaprajz sem teljesen megbízható. Összevetve Csernó Geyza felmérésével, eltéréseket figyelhetünk meg. Összességében úgy tűnik, a Csernó-féle alaprajzot vette alapul, kissé átalakítva azt. Kétségtelen előnye viszont munkájának az, hogy már feltüntette a várfalakon kívül elhelyezkedő, a várat körülölelő sáncot.
A 20. század első felében megjelenő munkák (így a Borovszky Samu által szerkesztett Komárom megyét bemutató monográfia, illetve a revíziós láz idején, 1938-ban megjelent Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltját és jelenét bemutató kiadvány) röviden összefoglalták a vár történetét, egymástól átvéve – olykor téves – adatokat.
A túramozgalmak fellendülésével párhuzamosan egyre több, rövidebb híradást olvashatunk ebből az időszakból, így például a környék meghatározó helyi lapjában, a Tata-Tóvárosi Híradóban is. Ezek a cikkek vagy a táj szépségét, a környék festői voltát, esetenként ritkábban röviden a vár történetét írták le.
A második világháború után a várakra irányuló figyelem továbbra sem csökkent, ennek köszönhetően Méhes Gábor, a műemlékekkel foglalkozó akkori hivatal munkatársa a helyszínen járva 1952-ben részletes felmérést készített a romok állapotáról. Nemcsak az akkor megismerhető felszíni alaprajzot rögzítette, hanem a felmenő falakat is lerajzolta. Munkájában azért apróbb pontatlanságok megfigyelhetők, tehát teljes biztossággal az ő rajzai sem használhatók. (4. kép)
Az elkövetkezendő években sajnos a romokat nemcsak az időjárás viszontagságai károsították, hanem amatőr ásatások is megbolygatták a vár területét. Különösen az 1980-as években. Ez nem csak azért volt káros, mert a falak állapotát veszélyeztették a kincskeresők, hanem azért is, mert régészeti kultúrrétegeket semmisítettek meg. (Kultúrréteg tartalmazza azokat az információkat és leleteket, amelyek segítenek meghatározni a vár építéstörténetét, valamint egyéb hasznos ismeretanyag megszerzését teszik lehetővé.)
Sajnálatos esemény volt, amikor az 1990-es évek végén a vár északi magas épülettömbjének mintegy emelet magasságú szakasza leomlott. Mindezt csak alapos falrekonstrukcióval lehetett volna megelőzni, azonban az idő tájt erre sem anyagi forrás, sem szándék nem állt rendelkezésre.
A 2010-es években fellendült az érdeklődés Vitányvár iránt. Köszönhető ez annak, hogy az országban több helyen civil kezdeményezések vették kezükbe halódó váraink sorsát, ez várt Vitányra is. A várunk esetében a civil szándék kevésbé bizonyult sikeresnek és eredményesnek, mint más helyszíneken. De ez már egy másik összefoglaló témája lehetne… Ugyanúgy, mint a vár régészeti feltárásának eddigi eredményeit bemutató írás, amelyre majd egy következő alkalommal kerül sor. (5. kép)
1 A cikk szerzője a tatai Kuny Domokos Múzeum régész – főmuzeológusa.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- FORSTER 1905
(Szerkesztette: Forster Gyula) Magyarország műemlékei I-II. Budapest 1905. - SÁNDOR 1968
Sándor Mária: A Vértes hegység középkori várai. Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1968) - KARCZAG 2008
Karczag Ákos: Vitány-vár romjainál. Várak, kastélyok, templomok IV/1 (2008) - LÁSZLÓ 2014
László János: Egy méltatlanul elhanyagolt vár a Vértesben: Vitány. Kuny Domokos Múzeum Közleményei 19 (2014) - NÁCZ 1899
Nácz József: A Vértes vidékének történelmi műemlékei. Archaeologiai Közlemények XXII (1899)