Írta: Márku Mónika. Fotó: Vágó-Lévai Katalin / Tatabányai Múzeum
2020. február 24-én a Tatabányai Múzeum zsúfolásig megtelt. Születésnapot és könyvbemutatót ünnepeltek a jelenlévők. Gengeliczky László fafaragó 75. születésnapját, és életrajzi könyvének megjelenését ünnepelték régi jó barátok, ismerősök, családtagok és mindenki, aki szereti és tiszteli a mi fafaragónkat, népművelőnket.
A múzeumban bemutatott kötet szerkesztője, tördelője és borítójának készítője Ladányi András, a benne található fotókat pedig Fehér János és Ladányi András készítették. A könyv a Tatabányai Múzeum gondozásában jelent meg.
A kiadvány két interjút tartalmaz, az elsőt 2008-ból, a másodikat pedig 2019-ből. Előbbi Tatabányán, a fafaragómester otthonában, az utóbbi pedig Budapesten, Ladányi András otthonában készült.
Ladányi András és Gengeliczky László ismertsége régi időkre, még az 1960-as évekre datálható. Barátságuk az 1970-es években alakult ki, mikortól együtt dolgoztak a Népházban. A beszélgetés mindkét alkalommal baráti, szívélyes hangvitelű, évtizedes ismertséget tükröző volt.
Gengeliczky László 1945. február 25-én született Budapesten, munkáscsaládban. Hétéves korában került Bácsalmásra, mikor édesapja tanácselnöki tisztséget kapott a településen. Itt végezte általános iskolai és középiskolai tanulmányait is. Kiváló sportolóként 1963. őszén került Tatabányára, a TBSC köreibe, amikor a sportclub sportolókat toborzott. Itt a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Anyagellátó Üzemében dolgozott miközben munkásszállón lakott. Ekkor találkoztak először Ladányi Andrással, aki vájárként szintén a munkásotthon lakója volt. Amatőr képzőművészként 1964-ben csatlakozott a Bányász Képzőművész Körhöz, mellyel máig kapcsolatban áll.
Éless Bélával, akit szintén a munkásszállóról ismert ez idő tájt (1964. április) alapította meg a Bányász Színpadot, melynek ugyancsak a Népház adott otthont. Sportpályafutását egészségügyi állapota miatt abba kellett hagynia, a Képzőművész Körnek és a Bányász Színpadnak azonban hosszú éveken át tagja maradt, és nemzetközi sikereket is elértek a társulattal. (Jelenleg Orfeusz Társulatként működik.)
1968-ban feladta addigi munkáját az Anyagellátónál, és a Népház főállású népművelője lett. Közben magyar-népművelő szakos diplomát szerzett az ELTE Bölcsészkarán.
1973-ban, amikor Éless Béla, a Népház akkori igazgatója elment Tatabányáról és otthagyta a színházat is, Gengeliczky Lászlót nevezték ki utódjának. Gengeliczky 1988-ig töltötte be ezt a tisztséget. Ekkor önként hagyott fel a Népház vezetésével. Lemondásának okai között szerepelt, hogy a hanyatlóban lévő tatabányai bányászat miatt megcsappantak az anyagi források, a tárgyi és technikai ellátottság és a megfizetettség is, ami feszültségeket generált közte és a feljebbvalói között.
1979-től Országos Fafaragó Táborokat szervezett. Ezekben „fertőződött meg” egyre inkább a fafaragás iránti szenvedéllyel, s hamarosan országos és nemzetközi sikereket ért el benne.
A Népház vezetésétől való búcsúzást követően 3 tanéven keresztül a Bányaipari Technikumban helyezkedett el magyar nyelv és irodalom szakos tanárként. A fafaragás azonban egyre több időt vett el a mindennapjaiból, s a hobbi kezdett hivatásává válni. Olyannyira, hogy 1979 óta néhány évet leszámítva, minden évben sor kerül fafaragó táborára.
1979 és 1988 között tíz alkalommal került megrendezésre a Fafaragó tábor a Népházban, majd öt év kihagyás után kettőt a strandon, 1996-tól pedig a Szabadtéri Múzeum területén tartanak, melyeket már ő maga szervezett. Tatabányán kívül Gyenesdiáson, sőt, nyaranta az ország különböző részein is tartanak alkotó táborokat. 2018-ban, a táborok vezetését Dávid fia vette át, aki már hétéves korától részt vett valamennyi táborban.
Családjáról is megtudunk néhány információt az interjú során. László nevű fia, aki szintén nagyon jól bánik a fával, Németországban él. Második, jelenlegi feleségével, Tós Hedviggel 1969-ben házasodtak össze. Mindketten alapító tagjai (voltak) a Bányász Színpadnak. Négy gyermekük van, három fiú és egy lány. A legidősebb fia, Zoltán első házasságából született. Szűk családi körük 21 főből áll.
Az elmúlt tíz év során, vagyis a 2008-as interjú óta számos változás következett be az életében. Már csak mint szaktanácsadó vesz részt a táborok életében. Lassabban, kevesebbet mozog kezében a véső, s egyre kisebb a kereslet igényes munkái után. Ritkák a megrendelései, megbízásai. Most már inkább csak saját szórakoztatására farag. A beszűkült piac és lecsökkent kereslet ellenére még mindig a fa, a fatuskók, s a belőlük alkotott bútorplasztikák, jelentik számára a művészetet, az örömöt.
Megjelent kötetének második felében a Tatabányai Múzeum számára készített öt bútorplasztikájáról, lakásában és kertjében található alkotásairól, az etyeki Milán Pince általa készített berendezési tárgyairól, a 35. Fafaragó Táborban készült emlékművéről készült fényképeket láthatjuk, továbbá őt magát egy-egy munka készítése közben.