Írta: Nagyné Sári Aliz Imola
2020. március 7-én, reggel 10 órakor vette kezdetét az idei év első helytörténeti sétája a Bánhidai Erőmű lakótelepén, melyet a Tatabányai Múzeum Baráti Köre szerevezett. A könnyed sétára előzetesen lehetett regisztrálni e-mailben Izsák Zoltánnál, vagy személyesen a Tatabányai Múzeum információs pultjánál.
A meglehetősen szép számban összegyűlt tömeghez az égiek is kegyesek voltak, hiszen verőfényes napsütésben tehettük meg ezt a mindössze két órás sétát. A csapatot Izsák Zoltán fogta össze és terelgette a helyes irányba; a lakótelep történeti hátterével pedig Dallos István fotóművész ismertetett meg minket. Az összegyűltek között jó pár „telepi” lakos is részt vett, és tiszteletét tette Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony, továbbá a terület helyi képviselője, Lusztig Péter is.
Az egykor bánhidai vasútállomástól, mint gyülekező pontról indultunk el az ONCSA telep felé, amely nem képezi szerves részét az erőműi lakótelepnek, mégis, az idők folyamán a két lakótelep szinte egybe olvadt.
Maga az ONCSA egy mozaikszó, mely az Országos Nép- és Családvédelmi Alapot jelenti. A program a lakhatási probléma megoldását, egyúttal a népesség magtartását tűzte ki célul azáltal, hogy szerény anyagi körülmények közt élő nagycsaládosok kedvezményes hitelkerettel kaptak házat, és mellé telket. A házak típustervek alapján valósultak meg. Bánhidán összesen 30 ilyen házat építettek fel 1938-44 között. A programban résztvevő családok védőnői és orvosi látogatásban is részesültek. Ugyan 1944-ben megszűnt az ONCSA rendszer, de az itt lakók 1951-ben kedvezményes áron, 4 ezer Ft-ért megválthatták házaikat.
Sétánk második állomása, már a szó szoros értelemben vett erőműi lakótelepen történt. Az itt lakók közül sokan mondták, hogy „az erőműi lakótelep régen város a városban volt.” Annyi bizonyos, hogy kevés része volt a városnak ennyire jól megtervezve, mint ennek a lakótelepnek. 1929-1970-es évekig szinte folyamatosak voltak a fejlesztések. Az első építkezések 1929-36 között zajlottak. Ekkor épült meg az igazgatói, aligazgatói, a könyvelői, a pénztárosi, a 16 altiszti és 12 munkáslakás. A tervek legnagyobb hányadát Almási Balogh Lóránt szerkesztette, aki a számos magyaros motívumot csempészett tervrajzaiba. Bár a felújított házakon kevésbé, de a kertkapukon például a tulipán motívum, mint a férfierő megtestesülése, még sok helyen látható. A további években épült egy orvosi rendelő, társasházak és kertes házak sokasága, vegyesbolt, hentesbolt, fodrászat stb. Még 1951-ben a lakótelepi lakásokat távfűtésbe kötötték, hogy ezzel is könnyítsék az ottlakók életét. Az erőműi telep építése az 1970-es években fejeződött be. 1994-ben az itt lakók is lehetőséget kaptak az otthonaik megvásárlására – kedvező feltételek mellett.
A lakótelep megtervezése és felépítése magával hozta a kor számos innovációját is. A lakótelep építésével egy időben megnőtt a villamosenergia iránti igény. Verebély Lászlóban már 1923-ban körvonalazódott a Dunántúl villamosítási terve, de sajnos a hazai piacon erre nem talált befektetőket. 1924-ben, Londonban került sor az Első Energia Világkonferenciára, ahol Verebély felkeltette az angol befektetők érdeklődését, így megvalósulhattak a nagyszabású tervek. Létrejöhetett maga a Bánhida Erőmű, amelybe 8 kazánt és 3 db főturbinát, plusz egy házi turbinát építettek be; a Bánhida – Budapest távvezeték, végül a Bánhida vasútvonal villamosítása is megvalósult.
Napjainkban, a Bánhida Erőmű bezárása óta jóval kevesebb figyelem összpontosul erre a területre. A közvilágítás roppant gyér, sokhelyütt kimarad; az utak már egyenetlenek és hordalékosak; a vasút igen hangos, a sínek ismételt felújítása igencsak aktuális lenne.
Mindezek ellenére, mint újdonsült itt lakó azt kell mondjam, hogy ez a város legzöldebb és legbiztonságosabb lakótelepe. Mindent összevetve, szerintem egy kis odafigyeléssel és kellő anyagi ráfordítással ismét egy ékköve lehetne a városnak.
A kiemelt kép forrása: http://pctrs.network.hu/clubpicture/2/5/3/_/tatabanyabanhida_felsogalla_allomas_253223_92708.jpg
