Írta: ifj. Gyüszi László. Kiemelt kép: a felújított tatai Esterházy kastély. A kép forrása: http://media.funiq.hu/
-
Az előzményekről röviden
Szólnunk kell magáról a településről, Tatáról is röviden. Az 1840-es években Tata járási jogú mezőváros volt vegyes magyar-, német- és tót lakossággal. A járáshoz tartozott 23 falu és 15 puszta. A falvak közül 7 magyar, 5 német, 6 vegyes magyar-német, 5 vegyes magyar-tót (szlovák), 1 vegyes magyar – német – tót (szlovák) nemzetiségű. [ii]
A város 1848-ban három önálló közigazgatási egységből állt: Tata, Váralja és Tóváros. Mindegyiknek külön képviselőtestülete volt. A legnagyobb kiterjedésű Tata határa 11.900 hold, és itt 217 telkes jobbágycsalád, 278 házas, és 117 házatlan zsellércsalád élt. Váralja lakói 850 holdon túlnyomóan földesúri telken gazdálkodtak és szolgálati tartozásaikat pénzzel váltották meg. A tóvárosiak többségükben kézművesek voltak. Itt 2.540 holdnyi határon 433 úrbéri haszonbérlő házas zsellér és 70 házatlan cselédcsalád osztozott. [iii]
Tata pallosjoggal rendelkező, korlátlan és örök ura, haszonélvező gazdája 1811-től 1856-ig gróf Eszterházy Miklós volt. Korlátlan hatalmú ura azonban csak 1848-ig lehetett a nagy kiterjedésű uradalomnak, mivel ebben az évben az ország törvényhozói az országgyűlésben alkotmányos úton, vérontás nélkül kivívták a jobbágyfelszabadítást. V. Ferdinánd 1848. április 11-én szentesítette is e törvényeket, de a feudális nagybirtokrendszer még megmaradt.
Néhány gondolat erejéig emlékezzünk meg Miklós grófról is. 1775-ben született. 1796-ban már kamarás, 1808-ban a Ludovika Akadémiára 10.000 forintot adományozott. 1815-ben a tatai Várkastélyt állíttatta helyre. 1831-ben belső titkos tanácsos lett. 1856 hallt meg Bécsben, de Gannán, az ősi, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Övé volt Tata, Pápa, Csákvár, Ugod és Devecser. Neje gróf Roisin Franciska-Romanavolt Csillagkeresztes és palotahölgy.
Gyermekeik voltak Marianna-Dorottya, Franciska, továbbá Miklós-Ferenc, Pál és Móric. (Tanulmányuk a középső fiúról, Pálról és tevékenységéről szól majd a következőkben. – Gy. L.)[iv]
Tata, Tóváros és Váralja lakossága ebben az időben vegyes volt: magyarok, megmagyarosodott némettel, kevés megmagyarosodott tóttal keverve.
A nemes családok száma Tatán és Váralján 123, Tóvároson 32 volt. Ezek a városban a polgári középosztály számát növelték. Ez volt az az osztály, réteg, amelyben a forradalmi eszmék és gondolatok leginkább termékeny talajra találtak, amely forradalmasítható volt, és ők maguk is forradalmasítottak.
A polgárság képviselői közül a szabadságharc idején a malombérlőket említhetjük meg elsőként. Valamennyien jómódúak voltak. Ugyancsak a vagyonos családok közé tartoztak a kereskedőcsaládok, a gyárosok, a különböző ipart űzők. Volt olyan családfő, Michl Alajos, aki szappanfőző iparát Győrből költöztette Tatára. Már ebben az időben is kitűnt az előzőek közül a majolika és kőedénygyártás jeles képviselője, a Fischer-család. [v]
A kézművesek száma meghaladta az ezret, s közülük a legtöbben Tóvároson laktak. A városban működött egy megyei és egy uradalmi orvos. Tatán forgalmas piacok és vásárok voltak. Mindegyik városrészben volt vendégfogadó és kaszinó. [vi]
A családnevek átvizsgálása során is megmutatkozik a hazánkra jellemző soknemzetiségűség. Azonban hozzá kell tenni és le kell szögeznünk, hogy az idegen hangzású neveket viselők is magyar érzelműek voltak. Az idegen nemzetiségűek magyarosodását, illetve összeolvadását elősegítették az ország különböző vidékeiről ide vándorló magyarok is. És elmondhatjuk azt is, hogy Tata társadalma 1848-49-ben a forradalom és szabadságharc mellett állt. Persze azt is le meg kell említenünk – éppen az egyik Eszterházy-fiú szerepének különlegességét hangsúlyozva is –, hogy magának a családnak és az uradalomnak a tisztségviselői között többen inkább az ellenoldalon álltak, az ellenforradalmat támogatták.
Egy kicsit átvezetendő tanulmányunk fő témájára, szólnunk kell néhány gondolat erejéig a helyi katonai viszonyokról is. Tatán és környékén, a járásban állandó jellegű katonai állomáshely volt. Tatán, Szőlősön, Szomódon és Bajon, a gesztesi járásban Kocson, Mocsán, Nagyigmándon és Bokodon katonai tiszti házak is voltak. Tatán egy lovas osztály állomásozott, amely két századból állt.
-
A nemzetőrség szervezése
A márciusi forradalom hatása Tatán
A nemzetőrség, illetve a nemzeti őrsereg létrehozásának gondolata már az Ellenzéki Kör március 9-i tanácskozásán is felmerült. A 12 pontban felsorolt követelések között, melyet petícióban a radikálisok egyike fogalmazott meg, szerepelt először írásban egy nemzeti őrsereg felállításának szükségessége. Ez a program hazánk függetlenségét és a polgári átalakulást követelte, és szerepelt benne még a sajtószabadság, a felelős magyar minisztérium felállítása Pest-Budán, a törvény előtti egyenlőség, a közös teherviselés stb. S ez volt az a program, melyet március 15-én Mit kíván a magyar nemzet címmel a magyar sajtószabadság első termékeként jelent meg és ismerünk.
1848. március 15-én a párizsi, a milánói és a bécsi események hatására Pesten is vértelen forradalmi tüntetés zajlott le. Közismert események, hogy az előbb említett Mit kíván a magyar nemzet című röpirat mellett ugyancsak kinyomtatták a szabad sajtó termékeként Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, kiszabadították Táncsics Mihályt börtönéből.
Kevésbé ismert tény – bár az utóbbi évek márciusi megemlékezéseinek sorában egyre többször kerül sor Hamary Dániel sírjának megkoszorúzására –, hogy a 12 pont megfogalmazói és az ún. márciusi ifjak sorában ott találjuk a tatai születésű Hamar Dánielt is. Neki később nagy szerepe volt a tatai nemzetőrség megszervezésében is.
Rohrbacher Miklós, a város első és jelentős monográfiájának írója erről a jeles napról a következőket jegyezte fel: „1848. március 15-én … Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Sebő és Gaál mellett hatodiknak egy tatai ifjú nevét is ott találjuk: Hamary Dániel orvosnövendékét, és e jeles ifjúval Tatának is kijutott a dicsőség a 12 pont felejthetetlen megalkotásából… Hamary utóbb hazajővén, itt is megindította a mozgalmat Torda György, Takácsy Miklós és Ferenc testvérekkel szövetkezve népgyűléseket tartottak, s lelkes beszédekben fejtegették a 12 pontot. Beszédök leírhatatlan hatással voltak a lakosságra.” [vii]
Hamary 1847-ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi karára. Ekkor került a politikai események sodrába, az ifjúság forradalmi mozgalmába Petőfi, Jókai és a többi radikális fiatal közvetlen közelébe. De már jóval korábban kezdett ismerkedni a forradalmi eszmékkel. Öt évig járt a tatai piarista gimnáziumba. Tanárai közül Keszler Károly és Petlanovits József nevét említhetjük meg. Keszler végig harcolta a szabadságharcot és Buda visszafoglalásában is részt vett. Petlanovitsot pedig Windischgrätz csukatta börtönbe Pest elfoglalása után, mivel részt vett az ifjúság politikai mozgalmaiban. A piarista tanárok forradalmi szerepére példaként említhetjük meg Halász (Ribianszky) Adolf és Perlaky László nevét is. Mindketten a piaristák budai gimnáziumában tanítottak és nyílt szerepet vállaltak a pesti fiatalok mozgalmában. Ezért Halásznak menekülnie kellett, Perlakyt pedig elfogták és nyolc évi börtönre ítélték. A haladó szellemű lelkes tanárok nagy hatással voltak a diákságra. A forradalmi eszmék iránt különösen fogékonyak voltak a tatai iparoscsaládok gyermekei, köztük a Hamary fivérek is. A szabadságeszme visszhangra talált az egyházi iskola falai között is. Erre bizonyíték, hogy a 16 éves Michl Rupert példája, aki egyenesen az iskolapadból sietett a honvédzászló alá. Ilyen légkörben vált Hamary is a forradalom egyik vezetőjévé. [viii]
1848-ban még nem kötötte össze Tatát és Pestet se távíró, se vonatközlekedés. De hamarosan hazatért Hamary és a szintén tatai születésű Fittler Gyula joghallgató is. Elsősorban ők ketten voltak azok, akik a városban népgyűléseket rendeztek, s ezeken lelkes beszédekben fejtették ki és magyarázták a 12 pontot, és szavalták a Nemzeti dalt. A szervezkedésben segítségükre volt a tatai ifjúság több lelkes tagja: Torda György, a Takácsy fivérek és sokan mások. Fittler lelkesedésében még németesen hangzó nevét is megmagyarosította Hangayra. Hamary lelkesültsége családját is magával ragadta. Atyja műhelyében készült kalapok belsejébe Kossuth képével, a magyar címerrel és saját cégének feliratával emblémákat ragasztott. Ezzel is hitet téve a szabadság és a nemzeti függetlenség mellett. [ix]
A városi hatóságok is több ízben tartottak népgyűléseket, melyeken az országos eseményekről vitatkoztak, elemezték azokat. Ezekben a napokban az utcákon, a tereken folytonos dobpergés hallatszott, s a polgárok a nemzetőrségekbe szervezkedve a fegyverforgatást gyakorolták. A tanulók is követték a felnőttek példáját, és tanáruk, Roditzky Ede vezetésével katonai gyakorlatokat végeztek. „Ezt a fegyelmezetlenséget a tanári conferentia, elvévén tőlük a dobokat, megakadályozta, és az ifjúságot iskolai kötelessége teljesítésére buzdította és elhatározta, hogy a második félévi vizsgálatok előbb lesznek.” [x]
A kormányszervek parlamentáris átalakulásával megszűnt a követküldés. Helyette a népképviselők választása lépett életbe. Tatán is megkezdődtek a választási mozgalmak. Amikor eljött a képviselőválasztás napja, a szavazók óriási tömege özönlött a városba a választókerületek községeiből, megszállva a Kálvária-dombot és az akkori vásárteret. A szavazók két pártra oszlottak. Az egyik csoport a kömlődi Sárközy Józsefet, a másik a kistagyosi Huszár Ferencet éltette. Szabad György a tatai és gesztesi Eszterházy uradalomról írt könyvében Huszárról megállapítja, hogy mint nemzetőrparancsnok a nemzetőrség szervezését szabotálta, lassította. Személye iránt a bizalom úgy látszik már képviselőválasztáskor is megingott. Nem hittek neki, s talán ezért is szökött meg a szavazás elől. Egész pályafutása a választók helyes ítéletét igazolja. A forradalom előtt tatai főszolgabíró volt, majd 1849-ben megyei alispán lett, 1850-től pedig cs. kir. első osztályú járásbíróság elnökeként szolgálta Bécs és a birtokosok, elsősorban az Eszterházyak érdekeit. [xi]
A tatai járás képviselőjévé Sárközy Józsefet választották meg. Mint kömlődi földbirtokos a közügyek terén is hathatósan működött, lelkes felhívásokat tett közzé. Komárom megye többi járásában is hasonlóképpen zajlottak le az első népképviseleti választások. A csallóközi járásban Giczy Kálmánt, az udvardi járásban Halassy Edét, a gesztesi járásban pedig ifjú Pázmándy Dénest választották meg képviselővé. [xii]
Még mielőtt jobban belemerülnénk a helyi nemzetőrség szervezésébe és szerepéről szólnánk részletesebben, néhány gondolat erejéig elevenítsük fel az utolsó rendi országgyűlés történelmi jelentőségű törvényeit és azok hatását.
Az 1848-as Törvénykönyv, amelyet hosszú huzavona után április 11-én a király is szentesített, 31 törvényben a legfontosabb polgári követeléseket rögzítette. Ezek a törvények tehát a márciusi forradalom alapvető vívmányainak, Magyarország függetlenségének és polgári átalakulásának döntő biztosítékai voltak.
A függetlenség megvalósulását jelentette, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalmat kivették az idegen elnyomó kezéből, a minisztérium a tevékenységéért csak az országgyűlésnek tartozott felelősséggel. A IV. tc. pedig kimondta, hogy az országgyűlés évenként Pesten ülésezzék.
Az ország védelmének biztosítására nemzetőrség felállítását rendelete el a XXII. tc. A Törvénykönyv számos olyan cikkelyt is tartalmaz, amely a feudális kiváltságok és előjogok felszámolására és a polgári szabadságjogok biztosítására irányul. Ilyen volt az országgyűlési képviselők népképviseleti úton való választását tartalmazó V. tc. A megyei igazgatás szabályozása ugyan egyelőre maradt, de a megyei közgyűlések népképviselete alapozását előíró passzus azt kimondta, hogy a nemesség többé a megyék irányítására sem formálhatnak kizárólagos jogot (XVI. tc.).
A polgárok közötti feudális jellegű különbségtétel kiküszöbölésére irányult a közteherviselést becikkelyező VIII. tc., s az úriszék eltörlését rögzítő paragrafus, amely a parasztok fölötti bíráskodás jogát kivette az érdekelt földesurak kezéből. E törvényekhez sorolhatjuk a nemzetőrségről szóló XXII. tc-et is, amely azt kívánat biztosítani, hogy a városokban többé ne csak polgárjoggal rendelkező kiváltságosok rendelkezhessenek a fegyverforgatás jogával.
Azonban a polgári szabadságjogok biztosítására szolgáló törvényeknek is megvoltak a maguk fogyatékosságai: a választójog korlátozása, a nemzetőrségbe való felvételnek vagyoni cenzushoz való kötése. Kossuth Lajos az áprilisi törvényekkel kapcsolatban megállapította: „Nem minden ez, mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövő fejlődésünknek.”[xiii]
A Törvénykönyvnek hibája ellenére is nagy jelentősége volt hazánk történelmében. Elindított egy gyökeres átalakulást, melyet még a szabadságharc leverése is csak ideiglenesen tudott meggátolni.
A nemzetőrség, valamint az, hogy miként és kik vettek részt megszervezésében; milyen jelentősége volt ennek a szervezetnek és irányítóiknak a forradalom és szabadságharc idején – megkívánja, hogy egy kicsit részletesebben foglalkozzunk a XXII. tc-kel. E rendelkezés írja elő a nemeztőrség felállításának szabályait, feladatát és a belépés feltételeit.
„A személyes és vagyonbátorság, a közcsend és a belbéke biztosítása az ország polgárainak őrködésére bizatik, e tekintetből, míg a legközelebbi országgyűlés kimerítőleg rendelkezik, a nemzeti őrsereg alakítására nézve a következők határoztatnak:
- Minden honlakosok, kik városban, vagy rendezett tanáccsal ellátott községben 200 pengőforint érétkű házat vagy földet, egyéb községekben fél telket, vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot nem bírnak is, de 100 pengőforint évenkénti tiszta jövedelmük van, 20 éves koruktól 50 éves korukig… a nemzetőrségbe beírandók, és fegyveres szolgálatot tenni tartoznak.
- A nemzetőrséget kir. városokban, s rendezett tanáccsal ellátott községekben a helybéli hatóság, más helyekre nézve pedig az illető megyei, vagy szabad kerületi törvényhatóságok szerkezendik össze.
- A nemzetőrségi fegyveres szolgálatra kötelezetteken kívül az illető megyei, kerületi, városi, vagy rendezett tanáccsal ellátott községi hatóságok a nemzetőrségbe meg más olyan honpolgárokat is besorozhatnak, kiket az alkotmányos rend fenntartásában érdekeltetnek, és e kitüntetésre méltónak ítélnek.
- A nemzetőrségből kirekesztettnek olyan egyének, kik rablás, lopás, csalás, hitszegés, gyújtogatás, vagy gyilkosság miatt büntetve voltak.
- Olyan egyének, kik a 4. §-ban említett vétségeket, mint nemzetőrök követik el: az őrseregből az ellenük indítandó bűnper befejezéséig ideiglenesen az illető törvényhatóság, vagy a helybéli elöljáróság által azonnal kitöröltetnek és tőlük a fegyver elvétetik…” [xiv]
A törvény tehát a nemzetőrség feladatává az ország belső nyugalmának, az állampolgárok vagyonbiztonságának védelmét tette. A nemzeti őrseregnek azonban ezen túlmenően is fontos szerepe és feladata volt a szabadságharc folyamán. Segítséget kellett nyújtani a honvédségnek.
A hatalmát átmenteni vágyó nemesség és a polgárság egy része erősen vigyázott arra, hogy a szemében megbízhatatlan alsóbb néposztályok ne jussanak fegyverekhez. Ugyanezt a magatartást tapasztalhatjuk, ha megvizsgáljuk a választójogosultságról szóló törvényt, vagy a jobbágyfelszabadítást tartalmazó IX. tc-et. Ezért köti a törvény a nemzetőrségbe való belépést is vagyoni cenzushoz, amelynek a szintjét a választójogosultsághoz megkívántnál is magasabban szabott meg. A törvény kizárja például a gazdai hatalom alatt állókat: a zselléreket, munkásokat stb. a nemzetőrségből. Mihelyt azonban a veszély növekedett és harci cselekményekre került sor, a nemzetőrség összeállításánál nem alkalmazták a vagyoni cenzust.
Nagy hatása volt a parasztság körében a jobbágyfelszabadításnak, melyet szintén az utolsó rendi országgyűlésen fogadtak el és áprilisban szentesített az uralkodó. Megmozdulásokra, földfoglaló mozgalmakra már korábban is sor került. A jobbágyok a felszabadítás hírére a tatai és a gesztesi uradalomban is kisebb-nagyobb mozgalmak lángoltak fel, amelyeknek a híre hamarosan Pestre is eljutott.
A tavaszi első megmozdulások óta eltelt idő alatt a parasztok nemcsak panaszkodtak, hanem cselekedtek is. A tarjáni zsellérekről mondta el az uradalmi gazdatiszt, hogy amikor majorságinak tekintett kertjük termésének dézsmálását akarta elvégezni, az „összeírásnál többen a zsellérek közül szidalmaztak, mások pedig még agyonveréssel is fenyegettek, és egyenesen oda nyilatkoztak, hogy ők dézsmát nem akarnak … és ugyanezen összeírásnál volt esküdtek is úgy nyilatkoztak, hogy ők többé hasonló szolgálatot a Mlg-os Uraságnak sohasem tesznek…”. Ekkor történt az is, hogy a zsellérsorba taszított magyaralmási parasztember 1848. április 1-én éjjel rátört a volt telkes házát árverés útján megvásárló gazdára, és dühében szétrombolta a riadtan menekülő család otthonát. [xv]
Lehetne sorolni még az ilyen és hasonló eseteket, de jelen dolgozatunknak más a fő témája.
Azt leszögezhetjük, hogy 1848 tavaszának forradalma sokat jelentett a tatai és gesztesi uradalom úrbéres jobbágyainak: 256.551 gyalognapi robot, 4.448 pft füstpénz, 42.000-45.000 pozsonyi mérő dézsmagabona és szalmája évenkénti szolgáltatásától, nagymennyiségű lenfonástó, illetve ezeknek más járadékformákkal való megváltásától jelentett szabadulást. Politikai jelentőségét abban láthatjuk, hogy öntudatot ébresztett az elkeseredett, csüggedésbe esett lelkekben. [xvi]
A nemzetőrség szervezése és kezdeti nehézségei
Az áprilisi törvények XXII. törvénycikke előírta és lehetővé tette a nemzeti őrsereg megszervezését egyelőre csak vagyoni cenzus alapján, részben kizárva az önkéntességet. Feladatául akkor csak a „közcsend és belbéke” védelmét tette. A kibontakozó délvidéki szerb felkelés veszélye miatt azonban az alig megszervezett és még ki sem képzett nemzetőri alakulatokat a belső rendfenntartó feladatok ellátása helyett a honvédelem szolgálatába kellett állítani. A néhány hónapos intézmény természetesen ezt az erőpróbát nem tudta kiállni. A későbbiekben pedig a honvéd zászlóaljak gyorsütemű szaporítása idején sem megfelelő számú és képzettségű tiszt, sem elegendő fegyver és felszerelés nem jutott a nemzetőröknek.
A közismert kudarcok és balsikerek után talán érthető, hogy történeti irodalmunkban sokáig nem a legpozitívabban értékelték a nemzetőrség katonai szerepét. Pedig az első kudarcok után szervezett önkéntes nemzetőri alakulatok nem elmarasztalást érdemelnek.
A márciusi napokban spontán létrejött nemzetőri alakulatok szervezését a kormány csak kb. egy hónappal később vette kezébe. Batthyány Lajos miniszterelnök április 21-én kelt rendeletében utasította a különböző szintű hatóságokat, hogy a XXII. tc. értelmében kezdjék meg a nemzetőrségi összeírásokat. Ez azonban lassan haladt. Elsősorban a parasztság ellenkezése okozta a késlekedést. A parasztok egyrészt nem orvosolt sérelmeik miatt, másrészt a nemzeti őrszolgálatban a katonáskodás burkolt formáját látva számos helyen megtagadták azt. Helyenként az uralkodó osztály, a volt nemesség húzódozása is késleltette az összeírást. A városok egy részénél is tapasztalható volt bizonyos ellenségeskedés. Több város korábbi polgárőrségének különállását akarta biztosítani. A tehetős polgárok nem akartak belenyugodni, hogy a minisztérium elrendelte a díszes egyenruhában parádézó polgárőrség feloszlatását és tagjainak a területileg illetékes nemzetőrségi alakulatba történő beosztását.
A nemzetiségi vidékeken általában már az első pillanattól leplezetlen ellenszenv kísérte a nemzetőrség szervezését. A kormány számolt ezzel, és még április 20-án bizalmas körlevélben hagyta meg a helyhatóságoknak, hogy a nemzetőrség összeírását ott, ahol ellenállást tapasztalnak, ne erőltessék. Csak azokon a területeken szorgalmazta, ahol a nép felfegyverzése a közeljövőben nyugodtan megvalósítható volt. Az ezeken a területeken felmerülő panaszok következtében május 25-én Batthyány Lajos megújította a fenti tilalmat. Szigorúan utasította a hatóságokat, hogy „ott, ahol a nemzetőrség iránt ellenszenv nyilatkoznék, az összeírás életbeléptetése megtiltatik…”[xvii]
A hatóságok félreértették a két rendelkezést, mivel egyszerre kapták kézhez. Értelmezésük szerint nem kell az összeírással sietniük. A nemzetőrség összeírása és szervezése ezekben a hetekben csak az Alföldön és a Dunántúl magyarlakta vidékein ért el megnyugtató eredményeket.
Hiába volt azonban a kezdeti ellenállás. A pesti nemzetőrök száma március utolsó napjaiban már túlhaladta az eredetileg tervezett három és fél ezret és hatezer felé járt. Másfél ezer körül mozgott ekkor már a budai nemzetőrség létszáma is. Pest megyéé pedig tizenhétezer fő volt. [xviii]
A pesti példa hatására más törvényhatóságok is hozzáláttak a nemzetőrség megszervezéséhez. Sőt, néhány helyen még jóval a törvény megjelenése előtt. Április közepén már mintegy 45.000 nemzetőrt tartottak nyílván az ország más megyéiben és városaiban. Az ekkor létrejött – egészében tehát kb. 70.000 főnyi – nemzetőrség pedig létszámát tekintve immár bízvást összemérhető volt a hazánkban állomásozó sorkatonasággal. A császári seregnek kb. 84.000 katonája állomásozott ugyan itt, de ebből legfeljebb 38.000 tartózkodott a szűkebb értelemben vett Magyarországon, és ennek a haderőnek is legalább harmada magyarokból és olaszokból tevődött össze. [xix]
A nemeztőrség tényleges ütőképességét persze erősen korlátozta a kezdeti fegyverhiány, meg az, hogy akiket mégis sikerült felfegyverezni, azok tekintélyes hányada nem tudott a fegyverekkel bánni. A fegyverrel való jobb ellátás érdekében a már kiosztott fegyvereken kívül Batthyány miniszterelnök április 28-a és május 13-a között több mint 12.000 lőfegyvert utaltatott ki. A későbbiek során a temesvári, péterváradi és eszéki katonai raktárakból is sikerült a nemzetőrség számára fegyvert szerezni. Mindez azonban elenyészően kevés volt. A kormány igyekezett magánosokkal is fegyverszállítási szerződést kötni. Sőt Batthyány Lajos állítólag már április 21-én arról tárgyalt Blackwell-lel, a pozsonyi országgyűlésre kiküldött angol politikai ágenssel, hogy miként lehetne Angliából 100.000 puskát vásárolni. [xx]
A képzés már az első napokban lázas gyorsasággal megindult. Lassan fegyverrel is egyre jobban el tudták látni a nemzetőröket. A szervezés és a képzés hatására a nemzetőrség napról napra mind nagyobb tekintélyre tett szert. A nemzetőrség rohamos kiépülése pedig tovább növelte a márciusi fiatalok tekintélyét is. Nem csak azért, mert a nemzetőrség létrejöttében játszott szerepük közismert volt, hanem mert a vidéki forradalmi választmányok számottevő része a nemzetőrséget is igyekezett a központi választmány irányítása alá helyezni.
A vidéki nemzetőrség szervezésénél nem maradhattak visszhang nélkül a pesti fejlemények. A nagyobb városokban népgyűléseket hívtak egybe, „közbátorsági választmányokat” hoztak létre, és a legtöbb helyen egyidejűleg megkezdték a nemzetőrség felállítását, illetve a már meg lévő polgárőrség kiegészítését. Néhány város (pl. Szeged, Kecskemét) azonnal kapcsolatba lépett a Pest városi Rendre Ügyelő Választmánnyal. A megyék lassabban reagáltak, s a mozgalom nem terjedt túl a megyeszékhely határain. [xxi]
Vidéken a nemzetőrség szervezését legelőször Székesfehérvárott kezdték meg, ahol már március 17-én megalakították a közbátorsági választmányt. Szegeden március 18-án határozták el a polgárőrség létszámának növelését. Március folyamán aztán az egész országra kiterjedt a szervezkedés. [xxii]
A városi nemzetőrségek többsége azonban a volt polgárőrségre épült. Erre találunk példát Győrben, Esztergomban, Székesfehérvárott, Debrecenben, Kassán stb.
A számszerű eredmények azonban ezekben a napokban igen bizonytalanok. Ami a felfegyverezettséget illeti, arról a következő adatok állnak rendelkezésünkre: a pécsi nemzetőrség 230, a kassai 200, az esztergomi 180, a komáromi 160, a székesfehérvári 150 fegyverrel rendelkezett. [xxiii]
A komáromi nemzetőrség szervezéséről Szinnyei József naplójában így számol be: „Komáromban is minden úgy történt, mint Győrött;később a magyar egyenruhás polgárőrség feloszlott, és beosztotta magát a nemzetőrök közé, de soroztak be a fegyverfogható és önként ajánlkozó tisztességes városi lakosokat, ide álltam be én is. A megyeháza udvarán tartottuk a fegyvergyakorlatainkat, Ladányi Dániel nyugdíjazott cs. kir. hadnagy vezérlete alatt. Tarka had volt biz ez, használható fegyvere, amiből lőni is lehetett, vajmi kevésnek volt, mert a magyar kormány meghagyásából a városparancsnok útján kaptunk ugyan puskákat, de nem volt bennük köszönet, olyan régi, nehéz 25 fontos fegyverek voltak… Ezen tarka hadból kerültek ki később legjobb honvédeink és tüzéreink…” [xxiv]
Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy ha egy ilyen nagy városban, mint Komárom is fegyverkezési problémák adódnak, akkor milyen sanyarú lehet e téren a helyzet a megye többi részén. Meg kell itt jegyezni, hogy Komárom fegyverhiányát növelte az is, hogy a Pesten alakult és hat osztályba sorolt nemzetőröknek a budai raktárból csak mintegy 500-nak jutott fegyver, a többi számára innen szállították hajón a puskákat és a lőszereket. A komáromi várban, ahol Mertz német tiszt volt 1845-től a várkormányzó, 1848 márciusában egy zászlóalj Sándor-, egy zászlóalj Ferdinánd Este-, egy gyenge zászlóalj Turszky-gyalogság, s ezen kívül 50 német és cseh származású tüzér volt. [xxv]
Az országos felhívásokra Tatán is elkezdődött a nemzetőrség szervezése. Itt nem voltjelentős polgárőrség, amire építeni lehetett volna, ezért teljes egészében csak az országgyűlés törvényeire, s a különböző határozatokra és utasításokra hivatkozhattak, illetve nagy szerepe volt Hamary Dánielnek. Ő maga is belépett a nemzetőrségbe. Magával vitte atyját és két testvérét is. Hamary mellett nem maradhatott el Fittler Gyula sem. Az összeírásokat figyelemmel kísérve március 31-én a jelentések alapján a nemzetőrség létszáma Tatán négyszázra emelkedett. Pápán akkor már hétszáz nemzetőr teljesített szolgálatot, Veszprémben pedig hatszáz. [xxvi]
Természetesen a nehézségek itt is jelentkeztek. Általános probléma volt, hogy túl mereven értelmezték az előírásokat, így az önként jelentkezőket megpróbálták eltávolítani, illetve kizárni a nemzetőrség soraiból. Máshol pedig csak mennyiségi eredményekre törekedve erőszakkal vettek lajstromba olyanokat, akik viszont mentesültek volna a szolgálat alól. Kezdetben ugyan a Nemzetőrségi Hadi Tanács tételről-tételre átvizsgálta a névszerinti összeírásokat, és ha valami észrevétele volt, azt közölte az illető hatósággal. Mivel azonban az összeírásokban sok pontatlanság, vagy a törvénynek nem megfelelő eljárás nyomát fedezték fel, Baldacci június 28-án rendeletileg intézkedett, hogy azok a helységek (főleg nagyobb városok), amelyeknél hiányosságot tapasztaltak, „a netalán hiányos összeírásokat szorosan a törvény értelmében kiigazítsák, s azokból senkit ki ne hagyjanak.”[xxvii] Az egyébként megdicsért Esztergom városát is figyelmeztetni kellett, hogy sietve elkészült és elsőként felterjesztett összeírásából a törvény szerint oda nem valókat hagyja ki. [xxviii]
Később, a feladatok sokasodásával a Hadi Tanácsnak sem ideje, sem módja nem volt arra, hogy a hatóságok eljárását felülvizsgálja. A többségben vagyoni, néha egészségi okok miatt történt fellebbezések mellett jelentkeztek más problémák is, ahol már nem az összeírás jogosultságának ténye volt vitatott, hanem a szolgálat alóli felmentés igénye merült fel. Ez a kérdés elsősorban a hivatalnokok, tisztviselők, de rövidesen a papok, tanítók, majd a gazdatisztek esetében sürgette a megoldást.
A pannonhalmi főapát például levélben tiltakozott a miniszterelnöknél, mert Győr vármegye küldöttsége a szerzet minden alkalmas tagját a nemzetőrségbe akarta sorozni. A főapát „a szerzetesi életet a katonáskodással össze nem egyeztethetőnek” tartotta. Hivatkozott arra, hogy a szerzetesek nem szabad személyek. Attól félt, „hogy a szerzetesi élet és fegyelem megbontatik”. [xxix]
Tatán is előfordult, hogy szerzetes tanárok önként akartak a nemzetőrségbe belépni, de a belépést ideiglenesen el kellett halasztani.
A már említett április 21-i, látszólag ellentétes két rendelet – az egyik, amely a tisztviselőket a nemzetőri összeírás azonnali megkezdésére utasította; a másik pedig, amely ellenszegülés esetén halasztást ajánlott – maga is alkalom volt a kibújásra. A nemzetiségi megyékben szinte mindenholt jelentkezett ez a probléma. Erre példa a Pest megyei szlovák lakosú helységek ellenállása. A szlovák lakossága hírek szerint Esztergom megyében is vonakodott a nemzetőri szolgálattól. [xxx]
Az említett nehézségek miatt április-május hónapban az összeírások már nehezen haladtak. Április végén a városok küldtek jelentést az összeírásokról. A megyék egy része a fegyverektől tette függővé a nemzetőrség szervezését. A városok közül Esztergom mellett Győr küldte be elsőként nemzetőrségének névsorát. Az előterjesztések általában májusban már felkerültek a minisztériumba. A júniusban felterjesztett összeírások közül a komáromi nemzetőrségét ismerjük (973 fő). [xxxi]
Júliustól megszaporodtak a megyei összesítő jelentések, jelezve, hogy a nemzetőrség országos méretekben kezd valóra válni. Ezekből tudjuk, hogy Fejér megyében 8.944 főnyi, Komárom megyében 8.000 főnyi, Győr megyében 5.000 főnyi volt a nemzetőrség létszáma. Esztergom megye 5.064 főnyi nemzetőrségéről a sajtó is tudósított. Az ismert összeírásokból kitűnik, hogy június végéig kb. 200.000 nemzetőr összeírása fejeződött be. A július és augusztusi jelentések újabb 160.000 főről adnak számot. [xxxii]
Az összefüggéseiből kiragadott összeírások alapján is alkothatunk képet arról, hogy az aránylag magas cenzus ellenére a szegényebb rétegek milyen arányban vették ki részüket a nemzetőri szolgálatból. A nagyobb és fejlettebb városok közül a komáromi nemzetőrség összeírása nyújt némi tájékoztatást a szociális összetételről. A júniusi összeírásban szereplő 973 fő foglalkozását vizsgálva kitűnik, hogy mi jellemezte a hajózásra berendezkedett város társadalmát. A város lakói nagyobb részben dunai kereskedők és hajósok. Ebből következik, hogy összeírásuk nem lehet pontos. A meglévő adatokból mégis kialakul egy kép a nemzetőrség összetételéről. Így szerepel az összeírásban 10 hajógazda, 8 kormányos, 76 hajós, 59 hajólegény, 13 vontatós. Ezen kívül találunk a névsorban halászokat, vízimolnárokat, hajóácsokat, bognárokat, kádárokat és asztalosokat is. [xxxiii]
Mészáros Lázár hadügyminiszterré való kinevezése után nyomban hozzálátott a katonaság és a nemzetőrség átcsoportosításához. Ezek a szervezeti intézkedések nagymértékben érintették a komáromi várat, illetve a Komárom megyei alakulatokat. „Komáromból a Sándor- és Este-gyalogság Magyarország alvidékeire küldetett, ezek helyébe a Schwarzenberg-ek harmadik zászlóalja jött a várba, ezek azonban pár heti ittlétük után szintén leküldettek a szerbek ellen.”[xxxiv]
Mertz német várparancsnok helyzete napról-napra nehezebb lett, mivel a honvéd zászlóaljak és a nemzetőrség felállításával kapcsolatban a követelések mind jobban szaporodtak. Mialatt a budai fegyverigényeket részben próbálta kielégíteni, a Vágon túl fekvő raktárakból az ágyúkészletet és lőszert lassanként a várba hordatta. A polgárok ugyan próbáltak ellenállni és ezt megakadályozni, de Mertz hajthatatlan maradt. Az ágyúkat a bástyákra vontatta és a város felé irányíttatta. [xxxv]
Mertz szeretett volna megszabadulni a számára is kellemetlen tisztségtől, de egyelőre nem fogadták el lemondását, így kénytelen volt Komáromban maradni. Bár az országgyűlésen is kérték a minisztériumot a lemondás elfogadására, mert a vár biztosítását nem látták kielégítőnek és kérték a politikai vezetést, hogy jobban gondoskodjék e fontos vár védelméről. Batthyány Lajos ekkor Besze János nemzetőri őrnagy és képviselő vezetése alatt az esztergomi nemzetőrök egy osztályát, újabb sürgetésre pedig Kosztolányi őrnagy vezetésével a Komárom megyei nemzetőrséget küldte a vár őrizetére. Besze János 1.200 esztergomi nemzetőrrel augusztus 10-én érkezett Komáromba. Mertz nem mert ellenszegülni, de mivel a hatalom még a kezében volt, a nemzetőröket a nádorvonalon helyezte el, s a külső szolgálatot ezekkel, valamint a komáromi nemzetőrökkel láttatta el. [xxxvi]
Az előzőekben már szóltunk arról, hogy Tatán is az elsők között alakult meg a nemzeti őrsereg, melyben nagy szerepe volt Hamary Dánielnek is. Először csak 80 főnyi volt a létszám, de március végére már mintegy 400-ra emelkedett, majd június elejére elérte a 600 főt, három századba szervezve. A tisztikar jelentős része, mint más uradalmi helységekben is, az uradalmi tisztek közül került ki. A nemzetőrség élére gróf Eszterházy Pál állt, az uradalom birtokosának középső fia,[xxxvii] aki a szabadságharc idején – ellentétben apjával és a család többi tagjával – hazafias szerepet játszott.
Egy Eszterházy gróf a tatai nemzetőrök élén
Nézzük csak meg egy kicsit részletesebben, mit is ír a családi „legendárium” a fiatal grófról, vagy inkább próbáljuk meg jobban megismerni: „Pál, honvédezredes, Miklós és Roisin Francziska második fia, sz. 1805. október 30-án. 1830-ban kamarás lett. Az 1848-1849. évi hadjárat alatt a magyar hadseregben szolgált; nevezetesen 1848-ban Komáromban, a midőn a Turszki-ezred tisztjei az esküt letenni vonakodtak, kezébe vevén a nemzeti zászlót, lelkes beszéde által reábirta őket az eskü letételére. A herályi és a nyárásdi csatákban kitünteté magát; Guyon tábornok maga tűzé mellére a honvéd-érdemjelt. Utoljára a komáromi várban, mint ezredes Klapka tábornok hadtestében, szótöbbséggel választott parlamentér, vitte a várfeladásra vonatkozó módosított feltételeket az osztrák táborba. A vár feladása után külföldre ment, honnan később kegyelem útján visszatért hazájába. 1861-ben megválasztották a honvédegylet elnökének. Az 1869. évi. Országgyűlésben a pápai kerületnek képviselője volt. 1872 márcziusban belső titkos tanácsosi czímet nyert; ugyanezen év szeptember 12-én kelt királyi jóváhagyás nyomán pápai és ugodi uradalmiból, valamint pesti házából hitbizományt alapított; tulajdonosa továbbá: Devecser, Mezőlak, Tornya stb. birtoknak. – 1875-ben diósi pusztáján cselédeinek gyermekei részére iskolát alapított. Meghalt 1877. jul. 20-án Tirolban, a levicoi fürdőben. Eltemetettett Gannán, jul. 28.” [xxxviii]
Eszterházy Pál nem önkényesen állt a nemzetőrség és a tisztikar élére, hanem a köznép kérésére. „Tata-Tóváros ikerváros” nemzetőrsége 1848. június 5-én Mészáros Lázár honvédelmi miniszterhez fordult egy kérvénnyel, melyben kérték Eszterházy Pál nemzetőri őrnaggyá való kinevezését. A kérvényt 135 nemzetőr írta alá. Hivatkoztak az 1848:XXII. tc. 9. §-ára, melyben a „kapitányságon felüli Nemzetőr tiszteket a Miniszter ajánlatára a Nádor Királyi Helytartó nevezendi ki.” Kérelmük alátámasztására pontokba szedve sorolják fel a pozitív érdemeket:
1. Mivel ezen grófi család mint Tatának és több uradalomnak földes ura volt Jobbágyainak valódi Atyja lévén, sok sinlődők könnyeit törülte le, az 1848: IX. tc. által pedig, melynek alkotásában tettlegesen részt vett, a legdúsabb áldozatot derült arccal tevé le a haza oltárára…
- Mivel átalakulásunk első napjaiban a Személy és Vagyon biztosításának fenntartására Önkéntesen alakulván, azóta a szeretett gróf ernyedetlen buzgósággal őrködik a polgári jólét ezen fő kintse felett…
- A megszüntetett úrbéri viszonyok után is nem csak városunkban, de több megyékben is ezen Grófi Család földbirtokos lévén, anyagi érdekében maradt a közbéke szilárd fenntartása, és így általuk alázatosan felajánlott férfiúnak nem tsak köz méltánylást érdemlett ki, de ön érdeke is kezeskedik arról, hogy bizalmunknak és a hon igényeinek váltig megfelelend…
- Ha az ősök érdemeit méltánylani szabad, számos Eszterházyakat mutat fel Magyar hont története mind polgári, mind az Egyházi pályán…”
Az aláírások között találjuk Huszár Ferenc, Ghyczy Ignác századosok, Benyáts Mátyás és Virtl Károly főhadnagyok, Zink Antal hadnagy, Takácsi József, Hamar Dániel őrmesterek nevét. A kérvény záradéka a következő volt: „Egyéb iránt alólírottak mint a Nemzeti Őrsereg összeírására megyeileg kiküldött választmányi tagok bizonyságot teszünk arról, hogy a Tatai Járásban összve írott összves Nemzeti Őrsereg egy alakulattal Gróf Eszterházy Pálnak őrseregi őrnaggyá való kinevezését kéri.” A választmány elnöke Huszár Ferenc volt, a tagjai között ott találjuk Benyáts Mátyást, Virtl Károlyt, Rostházy Károlyt és Balogh Ferencet. [xxxix]
A nádor válasza nem késlekedik, s pár nap múlva, június 18-án keltezett engedéllyel megérkezett.
Az ünnepélyes zászlószentelésre 1848. július 23-án került sor a tóvárosi Angolkertben, ahol zenés mise keretében áldották meg a zászlót és az összegyűlt nemzetőröket. Az ünnepségen beszédet mondott Müller Károly prépostplébános, Vecsey Károly református lelkész, majd végül lóhátról gróf Eszterházy Pál, a nemzetőrök kinevezett parancsnoka. [xl]
Müller Károly ezen az ünnepségen beszédében Mohácsot hozta fel, mint a magyarság történetének fekete fordulóját: „… hazánk dicsőségének gyászos temetőhelye nem a magyar vitézség sírhalma vagy te, hanem eleinte a főrendeknek az ifjú királlyal és papi renddel egyet nem értévén, későbben pedig mind a hárman külön válván, tulajdon kárukon tanuló magyaroknak örök emlékezetű oszlopot kellett emelni, s arra azt vésni: Minden magában meghasonlott ország elpusztul, és minden város, mely magával ellenkezik, meg nem áll.”[xli]
Vecsey Károly református lelkész zászlószentelési imádságában pedig Dávid példáját hozta fel a Bibliából: „Igenis, most ti is elmondhatjátok azt, amit mondott hajdan szent Dávid Zsolt. 60: 6.7.Adtáló isten a tégedet félőknek zászlót, mellyel éljenek az igazságért, hogy megszabaduljanak a te szerelmeid. Tarts meg a te jobb kezeddel és hallgass meg engemet. Jertek ezért az istentől nekünk adatott nemzeti lobogó alatt állván, ajánljuk ezt, és ajánljuk magunkat is az istennek gondviselésébe…” [xlii]
A nemzeti őrsereg esküje után elhangzott beszédben – sajnos a „narrátor” személye jelen kutatási fázisban még nem ismert – pedig többek közt az engedelmességre és a rendre szólította fel a jelenlévőket. De szólt a megszentelt zászló összetartó erejéről és a legfőbb feladatokról, melyre most felesküdtek. „Polgárok! Hazai törvény és hon szeretet gyűjtött titeket e nemzeti lobogó alá, hogy hűséget esküdjetek a királynak, az alkotmánynak és a törvénynek és a hazának. Szent ez a lobogó, melly alatt álltok, megszentelte ezt nemzeti buzgalmunk szent fohásza; megszentelte az a szilárd akarat, hogy mi ez alatt élni, halni akarunk a királyért, hazáért és az alkotmányos szabadságért; megszentelte a mi istenbe való bizodalmunk, hogy ha mi ez alatt összetartva harczolunk, az isten velünk lesz, és megsegít; de mindenek felett megszentelte maga az isten, hogy hívek legyünk ehhez mindhalálig, és ő nekünk adja az életnek koronáját.
Polgártársak! A ti hivatásotok, mellyet a törvény különösen kijelelt: Őrködni a személy és vagyon bátorság, a köz csend és belbéke biztosítása fölött.” [xliii]
A lelkesítő és egyben a kivívott szabadságot védve a beszéd így folytatódik tovább: „Polgárok! Most kelt önszárnyaira, most lett önállóvá e magyar haza is; mert kivívta magának, – és pedig istennek legyen hála – vér nélkül vívta ki jelen alkotmányos életét – mellyben lehet csak egyedül boldog e haza, mellyben csillámlanak is boldog jövőjének remény sugárai. Jaj de ki tudja ha a vér nélkül kivívott alkotmányos élet, nem kerül-e még annál több vérébe a magyarnak? Mert mi magyarok körül vagyunk véve, ránk ellenséges szemekkel néző népekkel, és már is vészfellegek tornyosulnak hazánk egére, hogy ennek csak most született szabadságát, még pólájában villámaikkal lesujtsák; pokol erő mű van szegezve hazánknak, nagyszerű hazaárulás ármánykodásival mesterkélve, hogy a magyart egykor vérrel szerzett otthonában idegenné, és szabad földjén rabszolgává lebilincseljék.” [xliv]
Egy másik beszédben – sajnos előadóját, íróját jelen esetben sem tudjuk, vélhetően az előző rész szerzője – a következő lelkesítő szöveget olvashatjuk az engedelmességre és az összetartozásra való felhívás után: „Polgártársak! Szerencsés őrsereg, mellynekolly derék, olly jeles, olly erélyes és olly hazafi szellemű előljárók vagy tisztviselők jutottak, mint jutottak tinektek. Itt látjátok előttetek Őrangyalul a hajdan kori hős magyar Esztorázoknak utódját, ki őseitől nem csak hadi vitézséget, hanem emberbaráti sajátos jó szívet is örökölt – mint fia annak az atyának, ki e városnak és e vidék népének, ti magatok jól tudjátok, hogy nem zsarnoka, de mindenkor édes attyja volt. Itt látjátok előttetek a köztiszteletben álló Századosotokat kiknek kebelükben a haza szent szeretete ég, és veletek együtt őrködnek e haza fölött – mert veletek egy érdekük van, és ez a haza közjólléte.” [xlv]
Utoljára szólalt fel gróf Eszterházy Pál őrnagy a felszentelt és megáldott zászlót lóháton kezében tartva és buzdítva a helytállásra, a harcra:
„Polgártársok, Vitézbajtársaim!
Őrseregi testületünk részéről ma sereglünk először egy, nagyszerű, – s tán örök emlékű ünnepélyre – s ez Zászlónk felszentelése. – Zászlónk midőn megáldatik, megáldtunkminnyájan, minnyájan kik alatta szeretett Hazánk, kegyes Királyunk, de még őnn magunk védelmére egybe gyűltünk, – hogy mindenek előtt Isten áldása, és malasztyával ellenállva, a seregek győzhetetlen mindenható Vezére oltalmával erősítve, bátorítva, szent kötelességünket büszkén és jó sikerrel teljesíthessük.
Lobogónk, melly ezen ünnepélyes szertartással velünk eljegyeztetik, legyen jelképe csüggetlen hűségünk,- jelképe kitartó buzgalmunkna, – és ha az események kötelességünk tellyesitteésére majd szóllittanak e lobogónk buzditson bennünket Honunk, Királyunk eránti szent kötelességünk buzgó, hős tellyesttetésére, valamint hajdanában a hazában körül hordozott véres kard, és lobogó buzditá őseinket a veszéllyel fenyegetett Hazánk a vésztől megmenteni; mai időben ugyan a véres kard, és lobogó körül nem hordoztatik Honunkban; mindazonáltal, akár merre tekintsünk, veszélyünk nyilvános, csalhatatlanjeleitgyanittyuk. … A viharos harczban elleneinkkel szembe szálva, ha erőnk ellankadna, buzgalmunk netán csüggedezne, egy Oh! Csak egy pillanat e lobogónkra ébressze buzgalmunkat, élesittse erőnket.
Én kit önök bizalma következtében szilárd kormányunk, önök Vezérletével megbízott, én leszek az első ezen lobogó alatt, szent kötelességünk tellyesítésében, és erős hittel fogadom, – hogy tisztelt Vitézim, Tata-Tóvárosi kedvelt Bajtársaim, a magyar Bajnok, akár halálának, – akár győzelmének indulva, híven követni fognak; mert ki Hazáját, Királyát, és ön magát szereti, – legutolsó csepp véréig hű marad, ezen jelenleg velünk eljegyzett lobogóhoz, hű marad hazájához, Királyához, és hűségünk ezen jelképe alatt, védeni fogja minden ellenségeitől.
Végre Vitézim, ennek begyőzésére, rokon szenvvel, és testvérileg minnyájan velem egyetértve, és kezet fogva, minden igaz hazafi, minden hű magyar, buzgón velem együtt, a törvényes hitét leteszi, – buzgó lelkesedésével velem együtt felkiált:
Éljen a Haza! Éljen a Király! Éljen a Nádor! Éljen az alkotmányos szabadság!!!” [xlvi]
Erről a zászlószentelési ünnepségről számolt be a Közlöny 1848. augusztus 4-i száma: „Beszélt a pápista és protestáns lelkész. Hazafias lelkesedéssel szónokolt köztiszteletben állós ezredesük Eszterházy Pál gróf, s minthogy zsidó nemzetőrök is vannak nagy számmal, szerettük volna a viszonyosság elvénél fogva a T. rabbit is hallani. De halljuk, hogy nem tud magyarul. No ezért nem mi szégyeljük magunkat. A piarista papok – kik közül Fejér György és Radovics Károly derék és művelt tanárok, önkéntesnek már rég felcsaptak, és a kapucinus barátok mint halljuk, szintén föl akartak esküdni, de bizonyos ok miatt elmaradt. Hisszük, jövőre nem marad el.”[xlvii]
Szürke, de mozgalmas időszak és a problémák
A tatai és környékbeli paraszt nemzetőrökből az avatóünnepség idillikus jelenete kiválthatott dörgő vivátokat, éljenzéseket, de az is kétségtelen, hogy nem nagy örömmel nézték az uradalom tisztikarát a nemzetőri tisztségekben. Általában ellentétet váltott ki máshol is, hogy a vezető nemzetőri tisztségeket a nemesek, vagy megbízottjaik sajátították ki.
Tatán sem volt teljesen felhőtlen a nemzetőrség szervezése. Több beszámoló említi, hogy az ellentábor is mozgolódni kezdett. A Közlöny 1848. június 21-i számában ezt olvashatjuk: „Tatán is vannak politikusok, s köztük olyan is találkozik, ki örömmel olvassa Jellasich beszédét, s egész arckifejezéssel helyeselni látszik annak elveit. Nem is lehet könnyen az ily fajú jövevényeket capacitálni az ellenkezőkről, mert ők a Wiener Zeitungból olvassák a zágrábi eseményeket és idegen nyelvű és szellemű forrásokból merítik a magyar politicát, azért nem tudnak megbarátkozni azon eszmével, hogy Magyarhon kormánya a bécsitől elkülönítve van…, csak az a szerencse, hogy nem őket fogják ez ügyben bírának választani.” [xlviii]
Mivel a nemzetőrség felszerelése, illetve egyéb ellátása országos probléma volt, a kormány központi intézkedésekkel kívánta a helyzetet javítani. Az egyik ilyen határozat, illetve felszólítás volt, aminek Tatán is foganatja lett, Baldacci felhívása, melyben kéri nemzetőrségekhez kinevezett és kinevezendő őrnagyokat és segédtiszteket, ajánlkozzanak házi viszonyaikhoz képest „az álladalomtól járó jövedelmeik egy részérőli lemondásra, s e hazafi áldozatukat jelentsék be írásban a nemzetőri tanácsnál.” [xlix]
Eszterházy Pál gróf a tataiak akkor megválasztott őrnagya a komáromi szegény sorsú nemzetőrök fegyverrel és ruházattal való ellátására két évi illetékét ajánlotta fel az őrseregnek. [l]
Jelen tanulmányunknak most nem célja, hogy a nemzetőrség további szervezéséről, az önkéntes mobilizációról és az önvédelmi harcokban való részvételéről szóljunk. Ez egy másik dolgozat témája lehetne.
Egy dolgot viszont érdemes megemlíteni – időben is kicsit nagyobbat ugorva – mivel tanulmányunk célszemélyét is érinti.
Az önkéntes nemzetőrség bevezetése megnyugvást keltett az országban, bár a szervezkedés egy időre megtorpant. Néhány megye kiindított nemzetőrei (pl. Hont, Bihar megye) a rendelet vételekor visszafordultak, pedig a táborban még szükség lett volna rájuk. Gondot okozott a táborban lévők leváltása, amit némely esetben nem lehet önkéntes úton megoldani (pl. Esztergomnak a komáromi várban lévő nemzetőreit kellett volna leváltania). [li]
Az önkéntesek erejének kipróbálásra alkalom is adódott. Szeptember 11-énJellasich támadásával kezdetét vette a szabadságharc. Sor került a gyülekezőhely kijelölésére. Batthyány másodszori kinevezése után, szeptember 13-án közölte Csányi László kormánybiztossal, hogy Veszprém környékén kíván 10.000 főnyi önkéntes nemzetőrséget összevonni. Az ország többi részéből is ide vezényelték a nemzetőri alakulatokat. [lii]
Tatán is, akárcsak az ország más vidékein, ellentétes hangulatot váltott ki a nemzetőrségről kiadott rendelet. A fejleményekről gúnyos hangnemben Kossuth Hírlapja is beszámolt: „Tata szeptember 5. A nemzetőrök miniszteri rendeletnél fogva figyelmeztetvén, hogy harcmezőre menni ajánlkozzanak, ez rémítő szorongásba hozta a parádéra termett vitéz tatai nemzetőröket; volt lótás-futás, kérdezősködés, mentegetődzés, stb. Azonban mégis akadt több lelkes ifjú mind Tata városában, mind a falukon, mint különösen gróf Eszterházy Pál ügyszeretetének köszönhetni.” [liii]
Viszont nagy ellenkezést váltott ki, illetve az ingadozókat visszalépésre késztette a rendeletnek azon része, „mely szerint a pótlékfizetések csak visszajövet után kiadandók. … Pedig ha gróf Eszterházy Pált, Huszár Ferencet és több érdemes polgártársunkat nem köti le családi érdek, úgy … mi miért ne áldozhatnánk néhány hetet a közügynek?” Hamar Dániel, a cikk írója Eszterházy gróf és saját példáját hozza fel útmutatásként. Élesen rohan ki a német falvak ellen, hanyagsággal vádolja az összeírókat, mert még ott sem szervezték meg a nemzetőrséget, pedig „olly ép, olly erős testalkattal bírnak, csak úgy mosolyog arcaikon az élet…” [liv]
A szeptemberi ellenséges támadás hírére Komárom megye megajánlott ugyan 2.000 önkéntes nemzetőrt és kiküldését is vállalta, de éppen a sorsdöntő napokban késedelmeskedett. Erről a Közlöny szeptember 17-i számában is megjelent egy tatai tudósítás. A levél névtelen szerzője népfelkelésre próbálta bíztatni a lakosságot. [lv]
A belső ellenség ármánykodására Komáromban is felfigyeltek. Majthényi, aki ekkor már a várparancsnokságban felváltotta Mertzet, a szeptember 20-án megyei bizottsági ülésen panaszkodott. Szinnyei írja naplójában: „Majthényi alezredes adá elő, hogy jelen körülmények között a komáromi várnak megőrzése s tartása legnagyobb részben honunknak is megtartása, és bár az ármány működését itt is próbálgatja, jelenleg pedig a várban nem több, mint 260 esztergomi önkéntes, s Komárom megyének csallóközi járásából 114 szintén önkéntes és a Turszky-gyalogság van, annál fogva felkérte már gróf Eszterházy őrnagyot, hogy az önkéntesekből alalkult zászlóalját mielőbb szállítsa be…” Komáromnak tehát a tatai nemzetőrök őrszolgálatára is szükség volt, amit ők teljesítettek is.[lvi]
A schwechati csata, melyben a nemzetőrségnek is jelentős szerepe volt, katonai szempontból a vak rémület tipikus példájának tekinthető.
Ezt követően a nemzetőri alakultak jelentős része feloszlott. Egy részük ún. szabadcsapatokban folytatta a harcot, másik részük azonnal valamelyik honvédalakulatba lépett be.
Mindkét esetre találunk példát Tatán és környékén.
Mindenesetre a nagy lelkesedéssel és azért itt-ott amott elég sok hibával létrejött, megszervezett nemzetőri alakulatok kezdeti tevékenységét pozitívan értékelhetjük. Részt vettek a közbiztonság, a belbéke megőrzésében, erejükhöz mérten az önvédelmi harcban.
És ne feledjük, az akkori uralkodó osztály egyes tagjai is csatlakoztak, sőt, vezető szerepet játszottak mind a szervezésben, mind az irányításban, de a harcokban is több esetben elől jártak.
Ezért is tekinthetjük egyrészt pozitívan, hogy gróf Eszterházy Pál a tatai nemzetőrök élére állt, majd pedig Komáromban, a honvédseregben is helytállt.
Példája nem tipikus. Talán éppen ezért kell és jó, ha egy tanulmány erejéig megemlékezünk az uradalom akkori birtokosának középső fiáról, gróf Eszterházy Pálról.
Jegyzetek
[i] Részletesebben lásd. az Irodalomjegyzékben.
[ii] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. IV. köt. Pest, 1851. Nyomtatott Kozma Vazulnál (Tata a 185-190. p.) (tovább Fényes, 1851); Tata és Tóváros 1848-ban. Fényes Elek után közli és jegyzetekkel kíséri Dr. Dornyai Béla. Tata, 1938. Engländer nyomda 8-10. p. (tovább Dornyai, 1938.)
[iii] Patonay József: Tata a szabadságharc századában és a szabadságharcban. Tata, 1970. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény) 69. p. (tovább Patonay, 1970.)
[iv] Eszterházy János, gróf: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Kézirat gyanánt kiadja herczeg Esterházy Miklós. Budapest, Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája, 1901. (tovább Eszterházy, 1901) 162-163. p.
[v] Patonay, 1970. 100-103. p.
[vi] Dornyai, 1938. 20-21. p.
[vii] Patonay József: Dr. Hamary Dániel. 1826-1892. Tata, 1974. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény.) 5-6. p. (tovább Patonay, 1974.); Rohrbacher (Rédey) Miklós: Tata története. Tata, 1888. Engländer nyomda 158. p. (Reprint kiadása, Tata, 2010. Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. és Móricz Zsigmond Városi Könyvtár) (tovább Rohrbacher, 1888.) dr. Hamary Dániel eredeti neve Hamar Dániel. Anyakönyvi kivonatának jegyzete a következő: „Ő Felsége a Király személye körüli miniszter 50431. sz. a intézménye szerint neve Hamaryra változtattatott. Kelt Tata, 1874. Február 2.” Kereskedő szeretett volna lenni, de szülei akaratára előbb pápán tanult jogot, 1847-ben pedig Pesten az orvosi egyetemre iratkozott be. Ekkor került bele a forradalmi mozgalom sodrába.
[viii] Patonay, 1974. 3-4. p.
[ix] Patonay, 1970. 22. p.
[x] U. o. 94. p.; Fábián Imre: Az 1848-49-i események. In.: A tatai kegyesrendi reálgimnázium értesítője az 1928-29. tanév végén. Közli Magas Mihály igazgató. Nyomtatott Hesz és Végh Turul könyvnyomdájában, Tata.
[xi] U. o. 94. p.; Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. Akadémiai Kiadó. 273-323. p. (tovább Szabad, 1957.)
[xii] Rohrbacher, 1888. 158-159. p.
[xiii] Szűts Emil: Magyarország története. Bp. 1981. Tankönyvkiadó 183-184. p.
[xiv] Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi törvénycikkek. Szerk. dr. Márkus Dezső. Bp. 1896. Franklin Társulat. 244-246. p.
[xv] Szabad, 1957. 263-264. p.
[xvi] Szabad, 1957. 236. p.
[xvii] Urbán Aladár: A nemzetőrség önkéntes mobilizációja 1848 nyarán. In.: Hadtörténeti Közlemények, 1958. 3-4. sz. 125-126. p. (tovább Urbán, 1958.)
[xviii] Magyarország története 1848-1890. Főszerk. Kovács Endre. Szerk. Katus László. Bp. 1979. Akadémiai K. 88. p. (tovább Magyarország, 1979.)
[xix] U. o. 89. p.
[xx] Urbán, 1958. 126-127. p.
[xxi] Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Bp. 1973. Akadémiai K. 17. p. (tovább Urbán, 1973.)
[xxii] U. o. 17-18. p.
[xxiii] U. o. 18. p.
[xxiv] Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben. Naplójegyzetek. Bp. 1887. Aigner Lajos Kiadása 2-3. p. (tovább Szinnyei, 1887)
[xxv] U. o. 5. p.; Pesti Divatlap, 1848. március 19. (Vahot Imre beszámolója)
[xxvi] Magyar Országos Levéltár (MOL) Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány 1848: 94. – Közli Urbán, 1973. 27. p.
[xxvii] Közlöny, 1848. Június 29. 78. p.
[xxviii] MOL Hadügyi és nemzetőri Iratok 1848:12. – Közli Urbán, 1973. 57. p.
[xxix] MOL Nemzetőrségi Haditanács iratai 1848: 4.
[xxx] Urbán, 1973. 63. p.
[xxxi] U. o. 67. p.
[xxxii] U. o. 68. p.; Esztergomi Közlöny, 1848. augusztus 18. 344. p.
[xxxiii] MOL ONöHt 1848: 4. cs.
[xxxiv] Szinnyei, 1887. 7. p.
[xxxv] U. o. 9. p.
[xxxvi] U. o. 10. p.
[xxxvii]Lsd. 4. sz. jegyzet
[xxxviii] Eszterházy, 1901. 164. p. (Nincs okunk kételkedni a legendárium hitelességében és valóságában, de szeretnénk megjegyezni, hogy vélhetően két esemény mosódott össze a zászlószenteléssel és az eskütétellel foglalkozó részben. – Gy. L.)
[xxxix] Szabad, 1957. 274-275. p.; MOL Miniszterelnökség Elnöki iratai az Országos Honvédelmi Bizottmány (tovább MOL OHB) 1848. 3. cs.; MOL ONöHt 1848: 770. 3. cs. Tata-Tóváros-i nemzetőrök folyamodványa.
[xl] Beszédek mellyek a Tata-Tóvárosi gyalog nemzeti őrsereg zászlójának ünnepélyes felszentelése, és az őrsereg feleskedtetése alkalmával julius hó 23-án 1848. kint a szabadban tartattak. Kinyomatta a Tata-Tóvárosi Nemz. Őrsereg. Komáromban, Nyomatott Szigler testvérek Könyvnyomtató-Intézetében 1848. (tovább Zászlószentelés, 1848.) (Köszönet a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtárnak, hogy Helytörténeti gyűjteményének e becses és egyedi darabját a szerző rendelkezésére bocsájtotta tanulmánya elkészítéséhez. – Gy. L.)
[xli] U. o. 4. p.
[xlii] U. o. 6. p.
[xliii] U. o. 7. p.
[xliv] U. o. 10. p.
[xlv] U. o. 12. p.
[xlvi] U. o. 13-14. p.
[xlvii] Közlöny, 1848. augusztus 4.
[xlviii] Közlöny, 1848. június 21.
[xlix] Kossuth Hírlapja, 1848. június 21.
[l] MOL ONöHt dátum nélkül [1848]: 114, 1. cs.
[li] Urbán, 1958. 142-143. p.
[lii] U. o. 142. p.
[liii] Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 9.
[liv] U. o.
[lv] Közlöny, 1848. szeptember 17. (Szabad György feltételezése szerint gróf Eszterházy Pál lehetett a cikk szerzője.)
[lvi] Szinnyei, 1887. 24-25. p.
Irodalomjegyzék:
DORNYAI, 1938
Tata és Tóváros 1848-ban. Fényes Elek után közli és jegyzetekkel kíséri Dr. Dornyai Béla. Tata, 1938. Engländer nyomda
ESZTERHÁZY, 1901
Eszterházy János, gróf: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Kézirat gyanánt kiadja herczeg Esterházy Miklós. Budapest, Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája, 1901.
FÁBIÁN, 1929
Fábián Imre: Az 1848-49-i események. In.: A tatai kegyesrendi reálgimnázium értesítője az 1928-29. tanév végén. Közli Magas Mihály igazgató. Nyomtatott Hesz és Végh Turul könyvnyomdájában, Tata.
FÉNYES, 1851
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. IV. köt. Pest, 1851. Nyomtatott Kozma Vazulnál
GYÜSZI, [1983]
Gyüszi László, [ifj.]: A nemzetőrség szervezése Tatán és környékén, s a tatai nemzetőrök részvétele a szabadságharcban 1848-ban. Szakdolgozat. Tata, [1983] (Készült a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Konzulens tanár: dr. Simon Péter. Egy példány megtalálható a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjteményében.)
GYÜSZI, 1992
Gyüszi László, ifj.: 110 éve halt meg Hamary Dániel. In.: Tata Barátainak Köre Tájékoztatója XIV. Szerk. dr. Greiner Tibor, Kocsis Lászlóné. Tata, 1992. 54-55. p.
GYÜSZI, 1993
Gyüszi László, ifj.: A nemzetőrség szervezése Tatán és környékén, valamint részvételük az önvédelmi harcban. (1848 március – 1848 december) In.: LIMES (Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle) Főszerk. Virág Jenő, 1993. 1. sz. 51-66. p.
GYÜSZI, 2012
Gyüszi László, ifj.: Hamary Dániel katonai-nemzetőri szerepe Tatán és Komáromban. In: Orvos és hazafi. Hamary Dániel halálának 120. évfordulójára. Sajtó alá rendezte Márkusné Sinkó Ildikó. Tata, 2012. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár12-18. p. (Tatai Patrióta sorozat 4.)
KOVÁCS, 1979
Magyarország története 1848-1890. Főszerk. Kovács Endre. Szerk. Katus László. Bp. 1979. Akadémiai Kiadó
PATONAY, 1970
Patonay József: Tata a szabadságharc századában és a szabadságharcban. Tata, 1970. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény)
PATONAY, 1974
Patonay József: Dr. Hamary Dániel. 1826-1892. Tata, 1974. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény.)
ROHRBACHER, 1888
Rohrbacher (Rédey) Miklós: Tata története. Tata, 1888. Engländer nyomda (Reprint kiadása, Tata, 2010. Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. és Móricz Zsigmond Városi Könyvtár)
SZABAD, 1957
Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. Akadémiai Kiadó
SZINNYEI, 1887
Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben. Naplójegyzetek. Bp. 1887. Aigner Lajos Kiadása
SZŰTS, 1981
Szűts Emil: Magyarország története. Bp. 1981. Tankönyvkiadó
TÖRVÉNYTÁR, 1896
Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi törvénycikkek. Szerk. dr. Márkus Dezső. Bp. 1896. Franklin Társulat
URBÁN, 1958
Urbán Aladár: A nemzetőrség önkéntes mobilizációja 1848 nyarán. In.: Hadtörténeti Közlemények 1958. 3-4. sz.
URBÁN, 1973
Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Bp. 1973. Akadémiai Kiadó
ZÁSZLÓSZENTELÉS, 1848
Beszédek mellyek a Tata-Tóvárosi gyalog nemzeti őrsereg zászlójának ünnepélyes felszentelése, és az őrsereg feleskedtetése alkalmával julius hó 23-án 1848. kint a szabadban tartattak. Kinyomatta a Tata-Tóvárosi Nemz. Őrsereg. Komáromban, Nyomatott Szigler testvérek Könyvnyomtató-Intézetében 1848.
Jegyzetek
[1] Részletesebb lásd. az Irodalomjegyzékben.
[1] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. IV. köt. Pest, 1851. Nyomtatott Kozma Vazulnál (Tata a 185-190. p.) (tovább Fényes, 1851); Tata és Tóváros 1848-ban. Fényes Elek után közli és jegyzetekkel kíséri Dr. Dornyai Béla. Tata, 1938. Engländer nyomda 8-10. p. (tovább Dornyai, 1938.)
[1] Patonay József: Tata a szabadságharc századában és a szabadságharcban. Tata, 1970. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény) 69. p. (tovább Patonay, 1970.)
[1] Eszterházy János, gróf: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Kézirat gyanánt kiadja herczeg Esterházy Miklós. Budapest, Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája, 1901. (tovább Eszterházy, 1901) 162-163. p.
[1] Patonay, 1970. 100-103. p.
[1] Dornyai, 1938. 20-21. p.
[1] Patonay József: Dr. Hamary Dániel. 1826-1892. Tata, 1974. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény.) 5-6. p. (tovább Patonay, 1974.); Rohrbacher (Rédey) Miklós: Tata története. Tata, 1888. Engländer nyomda 158. p. (Reprint kiadása, Tata, 2010. Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. és Móricz Zsigmond Városi Könyvtár) (tovább Rohrbacher, 1888.) dr. Hamary Dániel eredeti neve Hamar Dániel. Anyakönyvi kivonatának jegyzete a következő: „Ő Felsége a Király személye körüli miniszter 50431. sz. a intézménye szerint neve Hamaryra változtattatott. Kelt Tata, 1874. Február 2.” Kereskedő szeretett volna lenni, de szülei akaratára előbb pápán tanult jogot, 1847-ben pedig Pesten az orvosi egyetemre iratkozott be. Ekkor került bele a forradalmi mozgalom sodrába.
[1] Patonay, 1974. 3-4. p.
[1] Patonay, 1970. 22. p.
[1] U. o. 94. p.; Fábián Imre: Az 1848-49-i események. In.: A tatai kegyesrendi reálgimnázium értesítője az 1928-29. tanév végén. Közli Magas Mihály igazgató. Nyomtatott Hesz és Végh Turul könyvnyomdájában, Tata.
[1] U. o. 94. p.; Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. Akadémiai Kiadó. 273-323. p. (tovább Szabad, 1957.)
[1] Rohrbacher, 1888. 158-159. p.
[1] Szűts Emil: Magyarország története. Bp. 1981. Tankönyvkiadó 183-184. p.
[1] Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi törvénycikkek. Szerk. dr. Márkus Dezső. Bp. 1896. Franklin Társulat. 244-246. p.
[1] Szabad, 1957. 263-264. p.
[1] Szabad, 1957. 236. p.
[1] Urbán Aladár: A nemzetőrség önkéntes mobilizációja 1848 nyarán. In.: Hadtörténeti Közlemények, 1958. 3-4. sz. 125-126. p. (tovább Urbán, 1958.)
[1] Magyarország története 1848-1890. Főszerk. Kovács Endre. Szerk. Katus László. Bp. 1979. Akadémiai K. 88. p. (tovább Magyarország, 1979.)
[1] U. o. 89. p.
[1] Urbán, 1958. 126-127. p.
[1] Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Bp. 1973. Akadémiai K. 17. p. (tovább Urbán, 1973.)
[1] U. o. 17-18. p.
[1] U. o. 18. p.
[1] Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben. Naplójegyzetek. Bp. 1887. Aigner Lajos Kiadása 2-3. p. (tovább Szinnyei, 1887)
[1] U. o. 5. p.; Pesti Divatlap, 1848. március 19. (Vahot Imre beszámolója)
[1] Magyar Országos Levéltár (MOL) Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány 1848: 94. – Közli Urbán, 1973. 27. p.
[1] Közlöny, 1848. Június 29. 78. p.
[1] MOL Hadügyi és nemzetőri Iratok 1848:12. – Közli Urbán, 1973. 57. p.
[1] MOL Nemzetőrségi Haditanács iratai 1848: 4.
[1] Urbán, 1973. 63. p.
[1] U. o. 67. p.
[1] U. o. 68. p.; Esztergomi Közlöny, 1848. augusztus 18. 344. p.
[1] MOL ONöHt 1848: 4. cs.
[1] Szinnyei, 1887. 7. p.
[1] U. o. 9. p.
[1] U. o. 10. p.
[1]Lsd. 4. sz. jegyzet
[1] Eszterházy, 1901. 164. p. (Nincs okunk kételkedni a legendárium hitelességében és valóságában, de szeretnénk megjegyezni, hogy vélhetően két esemény mosódott össze a zászlószenteléssel és az eskütétellel foglalkozó részben. – Gy. L.)
[1] Szabad, 1957. 274-275. p.; MOL Miniszterelnökség Elnöki iratai az Országos Honvédelmi Bizottmány (tovább MOL OHB) 1848. 3. cs.; MOL ONöHt 1848: 770. 3. cs. Tata-Tóváros-i nemzetőrök folyamodványa.
[1] Beszédek mellyek a Tata-Tóvárosi gyalog nemzeti őrsereg zászlójának ünnepélyes felszentelése, és az őrsereg feleskedtetése alkalmával julius hó 23-án 1848. kint a szabadban tartattak. Kinyomatta a Tata-Tóvárosi Nemz. Őrsereg. Komáromban, Nyomatott Szigler testvérek Könyvnyomtató-Intézetében 1848. (tovább Zászlószentelés, 1848.) (Köszönet a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtárnak, hogy Helytörténeti gyűjteményének e becses és egyedi darabját a szerző rendelkezésére bocsájtotta tanulmánya elkészítéséhez. – Gy. L.)
[1] U. o. 4. p.
[1] U. o. 6. p.
[1] U. o. 7. p.
[1] U. o. 10. p.
[1] U. o. 12. p.
[1] U. o. 13-14. p.
[1] Közlöny, 1848. augusztus 4.
[1] Közlöny, 1848. június 21.
[1] Kossuth Hírlapja, 1848. június 21.
[1] MOL ONöHt dátum nélkül [1848]: 114, 1. cs.
[1] Urbán, 1958. 142-143. p.
[1] U. o. 142. p.
[1] Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 9.
[1] U. o.
[1] Közlöny, 1848. szeptember 17. (Szabad György feltételezése szerint gróf Eszterházy Pál lehetett a cikk szerzője.)
[1] Szinnyei, 1887. 24-25. p.
Irodalomjegyzék:
DORNYAI, 1938
Tata és Tóváros 1848-ban. Fényes Elek után közli és jegyzetekkel kíséri Dr. Dornyai Béla. Tata, 1938. Engländer nyomda
ESZTERHÁZY, 1901
Eszterházy János, gróf: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Kézirat gyanánt kiadja herczeg Esterházy Miklós. Budapest, Athenaeum R. Társulat Könyvnyomdája, 1901.
FÁBIÁN, 1929
Fábián Imre: Az 1848-49-i események. In.: A tatai kegyesrendi reálgimnázium értesítője az 1928-29. tanév végén. Közli Magas Mihály igazgató. Nyomtatott Hesz és Végh Turul könyvnyomdájában, Tata.
FÉNYES, 1851
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leiratik. IV. köt. Pest, 1851. Nyomtatott Kozma Vazulnál
GYÜSZI, [1983]
Gyüszi László, [ifj.]: A nemzetőrség szervezése Tatán és környékén, s a tatai nemzetőrök részvétele a szabadságharcban 1848-ban. Szakdolgozat. Tata, [1983] (Készült a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Konzulens tanár: dr. Simon Péter. Egy példány megtalálható a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjteményében.)
GYÜSZI, 1992
Gyüszi László, ifj.: 110 éve halt meg Hamary Dániel. In.: Tata Barátainak Köre Tájékoztatója XIV. Szerk. dr. Greiner Tibor, Kocsis Lászlóné. Tata, 1992. 54-55. p.
GYÜSZI, 1993
Gyüszi László, ifj.: A nemzetőrség szervezése Tatán és környékén, valamint részvételük az önvédelmi harcban. (1848 március – 1848 december) In.: LIMES (Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle) Főszerk. Virág Jenő, 1993. 1. sz. 51-66. p.
GYÜSZI, 2012
Gyüszi László, ifj.: Hamary Dániel katonai-nemzetőri szerepe Tatán és Komáromban. In: Orvos és hazafi. Hamary Dániel halálának 120. évfordulójára. Sajtó alá rendezte Márkusné Sinkó Ildikó. Tata, 2012. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár12-18. p. (Tatai Patrióta sorozat 4.)
KOVÁCS, 1979
Magyarország története 1848-1890. Főszerk. Kovács Endre. Szerk. Katus László. Bp. 1979. Akadémiai Kiadó
PATONAY, 1970
Patonay József: Tata a szabadságharc századában és a szabadságharcban. Tata, 1970. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény)
PATONAY, 1974
Patonay József: Dr. Hamary Dániel. 1826-1892. Tata, 1974. Kézirat. (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata Helytörténeti gyűjtemény.)
ROHRBACHER, 1888
Rohrbacher (Rédey) Miklós: Tata története. Tata, 1888. Engländer nyomda (Reprint kiadása, Tata, 2010. Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. és Móricz Zsigmond Városi Könyvtár)
SZABAD, 1957
Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. Akadémiai Kiadó
SZINNYEI, 1887
Szinnyei József: Komárom 1848-49-ben. Naplójegyzetek. Bp. 1887. Aigner Lajos Kiadása
SZŰTS, 1981
Szűts Emil: Magyarország története. Bp. 1981. Tankönyvkiadó
TÖRVÉNYTÁR, 1896
Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi törvénycikkek. Szerk. dr. Márkus Dezső. Bp. 1896. Franklin Társulat
URBÁN, 1958
Urbán Aladár: A nemzetőrség önkéntes mobilizációja 1848 nyarán. In.: Hadtörténeti Közlemények 1958. 3-4. sz.
URBÁN, 1973
Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Bp. 1973. Akadémiai Kiadó
ZÁSZLÓSZENTELÉS, 1848
Beszédek mellyek a Tata-Tóvárosi gyalog nemzeti őrsereg zászlójának ünnepélyes felszentelése, és az őrsereg feleskedtetése alkalmával julius hó 23-án 1848. kint a szabadban tartattak. Kinyomatta a Tata-Tóvárosi Nemz. Őrsereg. Komáromban, Nyomatott Szigler testvérek Könyvnyomtató-Intézetében 1848.