A könyvismertetőt írta: Gyüszi László
Szűcs József: Hűlt helyek – egy valaha volt zsidó közösség nyomában. Komárom, 2018. Magánkiadás;
Követ kőre. Kocs valaha volt zsidó közösségének nyomában.
Kocs, 2019. Kocs Község Önkormányzata
Néhány héttel korábban Simonik Péter: Számlálatlanul. Zsidó családtörténetek Tatabánya elődközségeiből (1896-1945) című munkájának ismertetésében jeleztem, hogy folynak más településeken igen komoly felkészülést, elhivatottságot igénylő kutatások, munkák is. Egész pontosan így fogalmaztam akkor: „A holokausztról évek óta tartó megemlékezések felhívták ugyan minden településen az izraelita felekezetű emberek tragikus sorsára a figyelmet, de átfogó munkák, mint jelen esetben is, még nem nagyon születtek. Van a megyében egy lelkes kutató(csoport), aki/akik már elkezdték egy-egy település zsidó lakossága történetének kutatását, feldolgozását. Pl. Mocsa, Kocs.”
Ekkor már természetesen kezemben voltak Szűcs József könyvei. Mi több, volt szerencsém útmutatást, segítséget is adni a kutatáshoz, a megíráshoz; valamint részt venni a könyvek bemutatóján Mocsán és Kocson is.
Még néhány személyes adalék, hogy miért is viselem szívemen ezeknek a könyveknek a sorsát, veszek részt több-kevesebb aktivitással akár Simonik Péter, akár Szűcs József könyveinek létrejöttében.
Valamikor réges-régen a tatai könyvtár dolgozójaként kezembe került Goldberger Izidornak a tata-tóvárosi zsidóság történetét összefoglaló kis füzete. Elkezdtem olvasgatni, a jegyzeteknek utánajárni és így kezdett kialakulni bennem egy teljesebb kép egy elfeledett népcsoportról. El kezdett kialakulni bennem, mint történészben, hogy ezt a ma emberének is meg kellene ismernie. Így kezdődött az én „zsidóságom”, a tatai zsidóság történetének megismerése és megismertetése.
Később Szűcs Józseffel és Mátraházi Ferenc tanár úrral néhány alkalommal diák-csoportokat vittünk Auschwitz-Birkenau táborok megtekintésére.
De voltak mások is, főleg Tatán, akik érdeklődtek a tatai zsidóság története iránt, a tatai zsidó temető iránt. A holokauszt évfordulóin megemlékezéseket tartottunk többekkel együtt, Kerti Katalin hathatós és áldozatos munkájával együtt. Majd a zsidó temető rendbetétele volt a következő nagy lépés. Ezt követte az áldozatok emlékfalának elkészítése, a névsor összeállítása. Ebben a munkafolyamatba már többen bekapcsolódtak. Többek közt Hunyadi Imre és Simonik Péter is.
Miért ez a személyes bevezető? Mert Szűcs József is a holokauszt megemlékezések kapcsán kezdett el foglalkozni a zsidóság, és elsősorban a soá eseményeivel, emléket állítani az elhurcolt polgártársainknak.
Talán őt is inspirálta a következő gondolat:
„… és hol a vidék zsidósága?….” – tehetnénk fel a kérdést a hasonló címmel megjelent tanulmánykötet alapján, amely történeti, néprajzi tanulmányokat közöl a falusi, mezővárosi zsidók és nem-zsidók együttéléséről. Valóban, hol a vidék zsidósága? Számtalan tanulmányt olvashatunk a nagyobb zsidó közösségek életéről, de – ha nem is teljesen – mintha elfeledkezett volna történetírásunk a vidéken élő közösségek történetéről.
Sozan Michael kiemeli tanulmányának elején: „…egyetlen falu példája nem szolgálhat anyagot messzemenő következtetések levonására. Egy falu példája azonban több mint semmi. A vidéki zsidóság nem részesült társadalomtudományainkban szerepéhez méltó figyelemben. A faluval foglalkozó tudósaink e hiány magyarázatakor a hivatalos tudománypolitikára hivatkoznak, ugyanis a ‚zsidó téma’ még mindig egy kényes kérdés Magyarországon. Tudjuk, hogy csak a legritkább esetben hangzik el közlés nyílt fórumon a zsidóság múltjáról, jelenéről.” Pedig – folytatja a szerző gondolatmenetét – „ a zsidóság hosszú időkön át a legtöbb magyar faluban kulcsfontosságú gazdasági szerepet töltött be. Zsidókézben volt a falusi kereskedelem zöme, az ital- és húskimérés és a kézművesség.”
A zsidóság történetének kutatására jó alkalmat adnak a különböző évfordulók, megemlékezések. De elképzelhető, hogy valaki csak egyszerű kíváncsiságból, a helytörténet iránti érdeklődésből kezd el foglalkozni egy adott településen élő népcsoport történetével.
Szűcs József is egy ilyen kutató. Hűlt helyek című munkájának előszavában fogalmazza meg „indítékait”: „Azzal kezdődött, hogy olvasni akartam róluk. Aztán kiderült, hogy nem igazán van mit. Akkor nyomozni (mondjuk szebb szóval: kutatni) kezdtem. Legelőször a hősi emlékművet kerestem fel; tizenhat nevet találtam rajta (mint később kiderült, egy részüket hibásan írva). Ez a tizenhat név lett kiindulópontom (mára a „lista” harminchárom áldozat nevét tartalmazza).”
Úgy vélem, hogy „nyomozásának”, azaz kutatásainak eredményeit a lehetőségekhez képest nagyon jól összeszedte. Átnézte az anyakönyveket, levéltári forrásokat jegyzetelt. Mint írja: „könyvtárak polcai közt teltek a hetek, hónapok”. Közben természetesen az adott lehetőségeket kihasználva (email, telefon stb.) a folyamatos kapcsolattartás során „bombázta” a kutatásokban már előtte járókat.
„Kinőttem az egyszerű érdeklődő, kíváncsiskodó szerepköréből, célpontommá lett, hogy legalább egy mondatnyi emléket állítsak az 1840 és 1947 között Mocsán élt zsidó közösség valamennyi tagjának. Úgy érzem, sikerrel jártam.”
Nos, röviden el kell mondjam, hogy igen. A kitűzött célt elérte és sikerrel járt. Ismételhetjük magukat a bevezetőben idézettekkel: „…egyetlen falu példája nem szolgálhat anyagot messzemenő következtetések levonására. Egy falu példája azonban több mint semmi.”
Az apró kis részletekből áll össze a nagy kerek egész.
És hogy milyen sikerrel végezte munkáját Szűcs József, mutatja az is, hogy kiadványa hamar el is fogyott a helybéliek, az érdeklődők és a kutatók között. Megnyugtatásul: jutott a közgyűjteményekbe is a kiadványból.
Talán ez a siker is inspirálta, no meg – most már fogalmazhatunk úgy is, hogy – az elhivatottság, hogy egy másik település zsidó közössége történetének kutatásához fogjon hozzá.
Simon László, Kocs község polgármestere a következő kötet bevezetőjében így köszönti a szerzőt és az olvasókat: „Ön egy ’történelemkönyvet’ tart a kezében. Egy kicsi, de nagyhírű Komárom-Esztergom megyei település, Kocs község történelmének egy szegmensét dolgozat fel Szűcs József. … Egy-egy beszélgetésben a mai napig felemlegetik a Rosenberg boltot, bár egyre kevesebben tudják, hol is volt, és ki volt a tulajdonosa. Lassan feledésbe merül, hogy Kocson élt néhány család, akiket a történelem vihara elsöpört, s csak hűlt helyüket hagyta maga után. … Csupán néhány család története, mely családok teljes létszáma legfeljebb 52 fő volt egy háromezres lakosságszámú településen. Néhány család, akik fontos szerepet töltöttek be a település életében. … Történetük fontos Kocs történelmének teljesebb megismeréséhez.”
Dicséretes a Polgármester Úr hozzáállása és támogató szándéka. Sok ilyen támogatóra lenne szükség még, hiszen vannak még fehér foltok a zsidóság helyi történetében. Talán remélhetjük azt is, hogy teljesebb képet, pontosabb adatokat kapunk a Holokauszt áldozatairól is.
De egyet kell értenünk dr. Jakab Attilával, az MTA köztestületi tagjával is, aki előszavában a következőket írja: „Mikortörténeti jellegű jelen munkájában a szerző folytatja a korábban megkezdett feltárást, és Mocsa után Kocs község zsidóságának történetét írja meg: gyakorlatilag a kezdetektől a Holokausztig. A levéltári kutatásokat, a szakirodalmat, a korabeli sajtót és a szemtanúk elbeszéléseit, visszaemlékezéseit ötvöző munka történeti értelmezési keretbe ágyazza az összegyűjtött információkat. … A szerzőnek köszönhetően Kocs zsidóságának történeté keresztül megelevenednek tehát az elpusztult/elpusztított emberek, és életképek villannak fel magának a községnek az életéből is. Emberközelbe kerül a történelem. A Holokauszt áldozatai nem csupán számként, hanem nevesítve jelennek meg a műben, mintegy visszanyerve azt az emberi méltóságot, amitől a korabeli jogalkotás és végrehajtó, államigazgatási hatalom megfosztotta őket. … Ez a mikrotörténeti feltáró munka akár példaként is szolgálhat, hogy más települések helytörténészei kedvet kapjanak ahhoz, hogy megírják az adott település zsidó közösségének a helyi és az egyetemes táradalom-történeti kontextusba ágyazott történetét.”
Szűcs József e két kötetével… és gondlom a további készülő köteteivel valóban megpróbálja az elfeledett múlt egy részének a felelevenítését, a zsidó közösségek történetére való rávilágítással példát adhat másoknak is a kutatáshoz.
Történészként, helytörténészként becsülendőnek tartom Szűcs József áldozatos, kitartó munkáját. Még sok erőt, egészséget a folytatáshoz. Rengeteg munkája van ebben a két kötetben, melyet mind a települések lakói, vezetői, de mi, helytörténészek is igen nagyra becsülünk, és csak köszönhetünk neki. Teljesebbé válik egy-egy település története, de ami még fontosabb, hogy egy elfeledett, sőt kiirtott népcsoport történetére hívja fel a figyelmet. Nélkülük nem lettek volna kis szatócsboltok, kimérések a kistelepüléseken, gyárak, üzemek, orvosok, ügyvédek, vagy akár sportolók sem, akik az adott község, város történetéhez – mint ne mondjak, felemelkedéséhez – is nagyon sokkal járultak hozzá.
Ajánlom mindkét kötetet mindazok figyelmébe, aki érdeklődnek a téma, vagy egy-egy település története iránt.