Támogassa restaurálásra váró, értékes könyveinket!
Helyismereti gyűjteményünkön belül külön állományrészként kezeljük azt a döntően 1850 előtt keletkezett több mint 1200 dokumentumot, minden darabjának van megyei vonatkozása. E speciális gyűjteményt 40 éve a végleges megőrzés kötelezettségével alakítottunk ki. Kezelését, nyilvántartását a 22/2005. (VII. 18.) NKÖM rendelt előírásainak megfelelően végezzük. Közművelődési könyvtárként azon kevesek közé tartozunk, ahol ilyen gyűjteményt kezelünk és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszünk. Tatabányán, történelmi távlatban nem nagy múltra visszatekintő-, éppen 71 éves városban ez azért mindenképpen kiemelendő. Annál is inkább, mivel a tatabányai-és a megyei értéktárban is szerepelnek eme kincseink. Kevesen tudták, s most már talán többen tudják, hogy elsősorban a történeti kutatások-, de a nagyközönség számára is hozzáférhetőek e régi és ritka példányok. Internetes katalógusunkban (OPAC) visszakereshetőek és bizonyos feltételekkel kézbe is vehetők.
Állagmegóvásukra 1996 és 2014 között az NKA könyvtári Kollégiuma támogatásával és egy erre szakosodott restaurátor cég segítségével rendszeresen gondot fordítottunk. Az állomány jó 10 %-át sikerült megfelelően rendezni. Ez a pályázati lehetőség sajnos megszűnt.
Jelenleg is sok mű szorul sürgős felújításra. Már a megfelelő raktározási körülmények kialakítása is nagy segítséget jelentene ahhoz, hogy ne romoljon folyamatosan a dokumentumok állaga. Mindehhez azonban új forrásokra van szükség, ezért fontos az örökbefogadási programunk, ezért indítottuk kezdeményezésünket.
Számlaszám és befizetési információk
11740009-15384326 (OTP) József Attila Megyei és Városi Könyvtár.
Az átutalás megjegyzés rovatába kérjük, írják be: „Fogadj örökbe!”
Örökbe fogadható könyveink:
Eddigi támogatóink és az örökbe fogadott könyvek:
- Schmidt Csaba: Magyarország krónikája 1740-ig (168 402 Ft)
- AGC Glass Hungary Kft.: Calendarium archi-diocesanum clkeri Strigoniensis Tyrnaviae 1809 (116 586 Ft)
- Pruzsina Alice: Lelki kalendáriom… (77 724 Ft)
- Rudolph Ipari Logisztikai Kft: Post- und Strassenkarte des oesterreichischen Monachrie c. térkép ( 77 724 Ft)
- A József Attila Megyei és Városi Könyvtár kollektívája: Tabelle historiae universalis synchronistae (51 816 Ft)